A visszavágó első, összességében a bajnokság 12. fordulójával folytatódik a női kosárlabda Nemzeti Liga 2022–2023-as idénye. Háromszéki csapataink vasárnap hazai környezetben lépnek pályára: a Kézdivásárhelyi SE 17 órától a Konstancai MSK csapatát fogadja, míg a bajnoki címvédő Sepsi-SIC 18 órától a sepsiszentgyörgyi Kelemen Kincsőt is foglalkoztató Kolozsvári U vendégjátékára készül.
A 12. forduló vasárnapi játéknapjának első találkozóját a céhes városi Kicsid Gábor Sportcsarnokban rendezik meg, ahol a helyi KSE csapata 17 órától a Konstancai MSK alakulatát látja vendégül. Az odavágó-sorozatot 16 ponttal és a 6/4-es mérleggel a hatodik helyen záró kék-fehérek újabb meglepetésre készülnek a tengerpartiakkal szemben, akiket Ljubomir Kolarevic tanítványai az ősszel 64–56-ra győztek le. A pontvadászat első felét 17 ponttal a harmadik helyen zárták a konstancaiak, miután hat győzelem mellett mindössze három vereséget könyveltek el. Ez lesz a két csapat egymás elleni tizenötödik mérkőzése, külön párharcukat 9–4 arányban a dobrudzsaiak vezetik. A 2022-es esztendőt mindkét gárda sikerrel fejezte be: a felső-háromszékiek 74–65-re győzték le az Alexandriát, míg a Konstanca 71–66-ra verte a Bukaresti Rapidot.
A címvédő és hibátlan mérleggel listavezető Sepsi-SIC csütörtöki Európa-kupa-mérkőzése után ugyancsak vasárnap, de 18 órától játssza soros bajnoki mérkőzését a Sepsi Arénában, ahol a Kolozsvári U gárdáját fogadja. A pontvadászat első fordulójában Zoran Mikes tanítványai magabiztos teljesítménnyel 107–32 arányban győzték le a kincses városi lányokat. A sepsiszentgyörgyi Kelemen Kincső csapata az őszi idény alatt három győzelmet és hét vereséget jegyzett, az óév utolsó találkozóján pedig kisebb meglepetésre 71–54-re kikaptak a Târgoviște együttesétől. Velük ellentétben a tízből tíz győzelmemnél tartó megyeszékhelyi zöld-fehérek sikerrel abszolválták a szilveszter előtti rangadójukat, miután 92–67-re verték az Aradi FCC-t. A hétvégén harmincnyolcadik alkalommal találkoznak a csapatok, eddig a Sepsi-SIC 34, míg a Kolozsvár 3 diadalnál tart.
A 12. forduló programja: * szombaton Alexandria–Bukaresti Rapid (16 óra), Marosvásárhelyi Sirius–Brassói Olimpia (18 óra) * vasárnap Kézdivásárhelyi SE–Konstancai MSK (17 óra), Sepsi-SIC–Kolozsvári U (18 óra) * január 11-én Aradi FCC–Târgoviște (17 óra). Az Agronómia Bukarest szabadnapos.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.