A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elkészítette a 2024-es párizsi olimpia menetrendjét: eszerint a finálékat a megszokott esti időpontban rendezik, és a vállalkozó kedvűeknek lehetőségük lesz a duplázásra.
A WA hétfői közlése kiemeli: a versenyek 11 napon át tartanak majd, az első szám augusztus elsején a 20 kilométeres gyaloglás, míg a zárószám augusztus 11-én a nők maratonija lesz. A Stade de France-ban minden finálét este rendeznek majd, míg az utcai viadalokat négy reggelen, illetve délelőtt tartják. „A versenyzőknek lesz lehetőségük a duplázásra is, ugyanis úgy alakítottuk ki a programot, hogy az egymáshoz közeli számok közül egy nap mindenkinek csak egyben kelljen szerepelnie” – fogalmaz a WA közleménye.
Mindez azt jelenti, hogy a sprinterek 100 és 200 méteren, a középtávfutók 800 és 1500, a közép- és hosszútávfutók pedig 1500 és 5000 méteren, valamint az öt- és tízezer méteres számokban is megmérethetik magukat anélkül, hogy egy versenynapon mindkettőben rajthoz kellene állniuk. „Erre adott a lehetőség távol- és hármasugrásban, valamint a 20 és 35 kilométeres gyaloglásban is” – jelentették be.
A párizsi olimpiát 2024. július 26. és augusztus 11. között rendezik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.