Kilencedik alkalommal hirdeti meg a hallgatói ösztöndíjprogramot Sepsiszentgyörgy önkormányzata. A négy hónapig tartó támogatásra az alap- és mester-, illetve doktori képzésben részt vevő végzősök pályázhatnak január 31-ig.
A támogatást azok a 35 év alatti egyetemisták kaphatják meg, akiknek az állandó lakhelyük Sepsiszentgyörgyön van, de más romániai lakcímmel rendelkezők is kérhetik, ha Sepsiszentgyörggyel kapcsolatos kutatást végeznek.
Az ösztöndíj négy hónapra szól, az alapképzést végzők havi 300 lejt, a mesteris hallgatók havi 500 lejt, a doktoranduszok havi 1000 lejt kapnak, ha elegendő pontszámot gyűjtenek össze (mert nem minden végzősnek jár a pénz, jó tanulmányi eredményeket kell felmutatni, és beszámít más tudományos tevékenység, publikáció is).
A támogatást elnyerő hallgatóknak június 30-ig, a doktoranduszoknak szeptember 30-ig be kell nyújtaniuk a kész dolgozatot a városházán, ősszel pedig tudományos konferenciát szerveznek számukra, ahol ki-ki bemutathatja a városvezetésnek és az érdeklődőknek, hogy min dolgozott.
A hallgatói ösztöndíjakra az önkormányzat 100 000 lejt különített el, az előző években ez a keret bőségesen elegendőnek bizonyult.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.