A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Berlinale Classics válogatásában mutatják be Fehér György 1989-ben készült Szürkület című filmjét.
A február 16-án kezdődő seregszemle programjában a Nemzeti Filmintézet (NFI) javasolta a frissen restaurált filmet Haumann Péter emlékére – olvasható az NFI közleményében. Az alkotás Friedrich Dürrenmatt Az ígéret című regényének motívumain alapszik. A Haumann Péter által megformált felügyelő egy gyermekgyilkosság-sorozat elkövetője után nyomoz, az elsőszámú gyanúsított öngyilkosságát követően azonban hamarosan lezártnak tekinti az ügyet. Nyomozótársa szerint ugyanakkor a gyilkos még él, ezért kibérel egy benzinkutat, ahol egy kislányt felhasználva akarja csapdába csalni a tettest.
A filmben a fordulatos cselekmény helyett a köd és a szürkeség a meghatározó. Az alkotás egy kortalan, elhagyatott létállapotot jelenít meg, amelyet gyakran hasonlítottak Tarkovszkij és Bresson világához. Jellegzetes kortárs zenéjét, amelyet speciális, felerősített zörejezés, tengeralattjáróra emlékeztető búgó hangok jellemeznek, Vidovszky László, az Új Zenei Stúdió egyik vezéralakja komponálta. Tarr Béla konzultánsként vett részt az alkotásban, amely az áramlatot elindító Kárhozat mellett a korszak filmművészetét jelentősen meghatározó, úgynevezett fekete széria egyik markáns darabja lett.
A Szürkület különdíjat nyert a Magyar Filmszemlén, majd 1991-ben a locarnói fesztiválon Gurbán Miklós operatőri munkáját ismerték el Bronz Leopárddal.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.