Köztudott, hogy a tenisz ütővel játszott labdajáték, melynek célja pályán tartani a labdát, lehetőleg úgy, hogy az ellenfél erre ne legyen képes. A nagyon népszerűvé vált játékban nemzetközi, nagy pénzdíjas versenyeket szerveznek, amelyen nemzetközi bírók bíráskodnak. A vezetőbíró (székbíró) biztosítja egy versenyen a szabályok szerinti játékot, a mérkőzés sportszerű, zavartalan lefolyását, valamint végzi a játékosok által szerzett pontok hivatalos számolását. Minden vitás kérdésben az ő döntése a mérvadó, amely a játékosok számára kötelező érvényű. A bíró tájékoztatja a mérkőzés elején a versenyzőket a főbb, valamint az adott versenyen alkalmazott speciális szabályokról és kisorsolja az adogatást kezdő játékost. Mérkőzés közben annak eldöntésére, hogy egy ütést követően a labda a pályán belül ért-e földet, a vonalbírók segítenek neki. A vonalbírók döntését a vezetőbíró felülbírálhatja. A vezetőbíró annak érdekében, hogy a pálya távolabbi pontjait is jól belássa, egy magasított széken, a pálya szélén, a hálóval egy vonalban ül.

Ilyen bíró volt Benedek M. Elek is. De addig hosszú út vezetett. Hosszú és nehéz, mert ez a munka olyan személyi adottságokat kér, amelyekkel nem mindenki rendelkezik, és amelyek megszerzéséhez elhivatottságra, kitartásra és erkölcsi erőre van szükség. Annyival nehezebb volt a szakmai ranglétrán való elindulás és továbbjutás, hogy a tenisz nem kimondottan székely sportág. Mégis hogyan csöppent bele ez a serdülő fiú? Nos, ezt tudjuk meg a könyv első oldalain. Korán eljegyzi magát a sporttal, kézilabdával, a középtávfutással, amiben párszor volt megyei bajnok, kétszer jutott országos döntőbe. Asztaliteniszezett is.

Ha már a sport sodrásába került, nem csoda, hogy elkapta a teniszláz, hisz akkor két román teniszező, Ilie Năstase és Ion Țiriac is a világversenyek élmezőnyében játszott. 1971 nyarán úgy hozta a sors, hogy középiskolásként kisegítő lehetett a homoródfürdői gyermek- és pionírtáborban, ahol megtanult teniszezni. És nem biztos, hogy véletlen az, hogy ugyanakkor a szentkeresztbányai iskolájuknál sportpályákat építettek ki, köztük egy teniszpályát is. Elek egyre jobban játszott amatőr szinten a „fehér sportban”. Egyre nagyobb lett a vonzódása ehhez a „nagyon szép és nagyon kemény sportághoz” – ahogyan írja. Így kezdődött egy folyamat, ami végigkísérte egész a nyugdíjazásig.

Kacérkodott a gondolattal, hogy sporttanár legyen, de másképp alakultak a dolgok. Megnősült, családot alapított, és Szatmárnémetiben egy gépgyárban lett irodai alkalmazott. Maradt az amatőr szabadidőtenisz. És annak a vágya, hogy valaha teniszbíró legyen. A dolgok szerencsésen a kezére játszottak, elvégzett egy teniszbírói tanfolyamot, és máris mély vízbe dobták, bíráskodhatott a gyermekkorosztály Szatmárnémetiben 1987 nyarán szervezett országos bajnokságán. És egyre gyakrabban kapott feladatokat vonalbíróként. A megbízatások a ranglistán fölfelé haladás mozzanataival ismerkedhetünk meg a kiváló memóriájú teniszbíró jóvoltából. Többek közt a meccseken való visszaélésekről, korrupciós kísérletekről, de a mi hősünk tiszta és hajthatatlan volt.

Jött 1989, a politikai fordulat a teniszben is nagy változásokat hozott. Szakértelme, munkabírása, gerincessége folytán magyarországi versenyeken is dolgozhatott – Davis Kupa-találkozókon, nemzetközi, ATP meccseken is. És bejött az „érdi csoda” 1991-ben, vonalbírói megbízatások után székbe került, meccsbíró lett, döntőt vezetett. És innen már diadalmenet volt az élet. Rangosabbnál rangosabb meccseket vezetett, bírta a gyűrődést, a megterhelést. 1992-től naplószerű pontossággal következnek a meccs- és élményleírások a könyvben egészen a nyugdíjazásig. Megannyi állomása egy sikertörténetnek, egy kiteljesedő pályának.

Világpolgárrá lesz. Nyelveket tanul, a román és magyar mellett a németet és a tenisz hivatalos nyelvét, az angolt. Ismerősöket, barátokat szerez a világ minden tájáról. Évszámok szerint következnek élete legfontosabb, legérdekesebb eseményei – a szerző szerint – a teljesség igénye nélkül. „Olyan módon tálalva, hogy a kedves olvasó ne hajítsa sarokba a könyvet”. A minőségi munka, a megbízható, tiszta, nem korrumpálható erkölcsi tartás meghozta az eredményt – özönlöttek a meghívások, a felkérések pénzdíjas versenyekre. A sokat tanulni, megbízhatóan dolgozni elv mentén haladt az élete előre.

Fekete betűs év volt az 1995-ös, amikor nemzetisége miatt kihagyta Bukarest egy nemzetközi bíróiskolából. Nem sikerült megszerezni a rég óhajtott bíráskodási jelvényt. Egyelőre. Mert a sors számontartja a be nem teljesült vágyakat. Éveken keresztül jött a sok meccs, az idegen helyek, távol a családtól, új ismerősök és barátok szinte menetrendszerűen. A gépgyári munkahelyet is odahagyta, hogy csak a bíráskodásnak éljen. Több mint 1600 nemzetközi felnőtt meccset vezetett összesen. És emellett a román és magyar bajnokságokban és pénzdíjas versenyeken még legalább annyit. 1999-ben az újságírók szavazatai alapján az év játékvezetője lett Romániában 104 vezetett nemzetközi meccsel. Rekordhosszúságú meccsek, éjszakába nyúló csaták követték egymást vonalbíróként, meccsbíróként. Történelemórák magyarországi és más nemzetiségű bíróbarátoknak Erdélyről egy-egy korsó sör mellett (a magyarországi kollégák furcsállották az elején, hogy „román” létére olyan szépen beszél, kifejezően, szabatosan magyarul). Bíróként megadták neki az „A” minősítést, amely különben, akár a tízes, csak a tanáré lehetne. Lengyelek, olaszok, magyarok, románok, angolok, belgák, egy világ kavargott körülötte és a tudatában. Nagy álma is beteljesedett 2008-ban, 53 évesen. Felvették a nemzetközi bíróiskolába, és sikeresen vizsgázott, megszerezte a „fehér jelvényt”. És most már kettesével, hármasával vette a lépcsőket, az állomásokat. Egészen a 2020-as évig, a nyugdíjazásig.

Az előző könyveiből azt hihettük volna, hogy Benedek M. Elek csak egy amolyan tőről metszett székely, de íme, világpolgári kvalitásokról tett tanúbizonyságot. És kiváló szeme van. Száz és kétszáz kilométeres sebességgel száguldó, röpülő labdát pontosan megfigyelni, a meccs egész ideje alatt, ami lehet egy szűk félóra, de akár négy és fél is, nem is olyan könnyű feladat. És az élet, a társadalom jelenségeit ábrázolni, írásaiban rögzíteni is erősen figyelni tudó szem és agy kell. Benedek M. Elek egy bumeráng-székely, kit sorsa messzire dobott, hogy szerencsét próbáljon, megtapasztalja a világot, és visszatérve a szülőföldre kiteljesedjen szellemi emberként a szépírói, újságírói tevékenységben is. Vagy, egy ilyen bonyolult személy esetében, ki tudja, még mi van hátra...?

Lőrincz József