Kötelező frissíteni a gazdalajstromot

2023. január 17., kedd, Gazdakör

Azok a gazdálkodók és más személyek, akik mezőgazdasági területtel és gépekkel, állatokkal rendelkeznek, a kormány 2008/28-as rendelete értelmében kötelesek minden évben adatokat közölni a helyi tanács gazdasági elöljárójánál.

Ebben az évben a január 5. és március 1. közötti időszakban kell letenni nyilatkozatokat a gazdaság tagjairól, a használt saját és bérelt területekről, a lakásról és melléképületekről, a tulajdonban levő mezőgazdasági gépekről, arról, hogy az év kezdetén mekkora állatállománnyal rendelkezett a gazdaság, ugyanakkor be kell jelenteni az előző év során bekövetkezett változásokat is.

A május 1. és 31. közötti időszakban be kell jelenteni a területhasználat módját, a különböző mezei kultúrákkal művelt területeket, illetve a gyümölcsfák számát.
Nyilatkozatot kell letenniük azoknak a magánszemélyeknek, akik a községben vagy akik máshol laknak, de javaik vannak az illető községben, valamint a községben bejegyzett vagy ott javakat birtokló jogi személyeknek is. A kormányrendelet szerint, akik nem jelentik be az említett időszakokban a leírtakat, büntetéssel sújthatók, magánszemélyek esetében a büntetés 100-tól 500 lejig, cégek esetében 300 lejtől 1500 lejig terjedhet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2023-01-17: Gazdakör - :

Idén is lesz gázolaj-támogatás

A mezőgazdasági minisztérium honlapján közvitára bocsátották azt a határozattervezetet, amely a növénytermesztésben, állattenyésztésben és talajfeljavítási munkálatokban elhasznált gázolaj idei támogatását szabályozza.
2023-01-17: Gazdakör - Incze Péter:

Új rendelkezések a gazdaságok átadásánál

A 2023 és 2027 közötti időszakban a támogatások és a vidékfejlesztési pályázatok általános keretszabályait előíró 2022/1571-es kormányhatározat szerint megváltozott a jogi előírás a gazdaság átadásánál. Sokan lehetnek hasonló helyzetben, jellemzően azon idős gazdák, akik valaki részére lemondanak a gazdaságról.