Az erdészeti és faipari magánvállalatok munkáltatóit és szakmai szervezeteit tömörítő Romániai Erdészek Szövetsége szerint ellentmondásos az állami erdészet szakszervezetének, az állami vállalatok menedzsmentjének átszervezése kapcsán kifejtett tiltakozása.
A szervezet közleményben rögzíti, hogy az összesen 6,7 millió hektárnyi erdőterület csaknem fele, 3,1 millió hektár állami tulajdonban van, nem idegeníthető el és nem is kezelhető magáncégek által. Ugyanakkor a kormánynak tisztáznia kell, hogy egy egészséges piacon ugyanaz az entitás hogyan lehet egyben szereplő és döntőbíró. A Romsilva szakszervezet január 12-én tiltakozott a közvállalatok jogszabályának tervezett módosítása ellen, mert szerintük ez az állami erdők, illetve az azon folyó gazdálkodás kiárusítását eredményezi.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.