Ahhoz hogy a Láros Erdő- és Legelőtulajdonosai Egyesületének legutóbbi közgyűlése döntőképes határozatokat hozhasson, nem volt meg a szükséges jelenlét, vagyis a szavazatok fele plusz egy.
Július 6-án hasonló volt a helyzet, akkor sem tudták megtartani a tisztújítást, mivel a 2700-ból csak 1108, a decemberi közgyűlésen pedig 1067 voks gyűlt össze, holott hogy érdemben tudjanak dönteni, 1356 szavazatra lett volna szükség. Pál István elnök megtartotta ugyan a beszámolóját, ismertette a jövő évi költségvetést, de a tisztújítás elmaradt, habár azt többen is követelték. A jövő év első felében sorra kerülő közgyűlésen ismét napirendre tűzik a tisztújítást, és megpróbálnak még több tagot mozgósítani. A közbirtokosságnak közel ezer tagja van, a megyében vagy az ország különböző részén háromszázon felül élnek, akik ha nem tudnak jelen lenni, felhatalmazhatnak valakit írásban a tagságból, hogy képviselje őket a szavazáson.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.