Tiltakozó akciók szervezésére készül a következő időszakban, béremelési követelései rendezéséig a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség.
Tegnapi közleményük szerint az inflációt ellensúlyozó, 15 százalékos általános béremelést kérnek az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozók számára. Követelik továbbá, hogy a kormány sürgősen kezdeményezzen tárgyalásokat a szakszervezetekkel a közalkalmazottak bérezéséről szóló új törvény
tervezetéről.
A közlemény szerint a Sanitas a sztrájktól sem riad vissza, ha a kormány nem tanúsít kellő nyitottságot a követelések rendezésére. A szakszervezet ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tiltakozó akciókat a szociális párbeszédről szóló törvénnyel összhangban, a fokozatosság elvét követve szervezik meg.
A Sanitas emlékeztetett arra, hogy a kormány több mint egy éve ütemtervet ígért a 2017-es egységes bértörvény maradéktalan alkalmazására, ennek ellenére a közalkalmazottak még mindig nem kapták meg a jogszabályban előírt fizetéseket.
A szakszervezet emlékeztetett arra is, hogy az országos helyreállítási terv szerint a kormánynak legkésőbb két hónapon belül ki kell dolgoznia az új közalkalmazotti bértábla tervezetét, ennek ellenére a jogszabály alapelveiről sem tárgyalt még a társadalmi partnerekkel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.