– Szegény utas vagyok, s éjjeli szállást kérnék, hogyha megszánnának.
Jószívű ember volt a gazda is meg a felesége is. Megszánták a szegény utast, beengedték, vacsorával is megkínálták. A róka megköszönte, szerényen a padra kuporodott, a zsákját pedig a pad alá tette.
Mielőtt lefeküdtek, azt mondja a gazdának:
– Jaj, gazduram, nem jár itt a ház körül valami tolvaj? Ebben a zsákban egy szép nagy kakas van, nem szeretném, ha elveszne!
– Sose búsulj, róka koma, az én házamból még nem veszett el semmi! Csak aludj nyugodtan! – biztatta a gazda, s még mosolygott is, hogy a róka félti a kakasát.
Persze hogy a zsákban semmi sem volt! Hanem azért mikor felébredtek, a róka jajgatni kezdett:
– Jaj, jaj, jaj, valaki ellopta az én drága kakasomat!
Csitították, hogy dehogy lopták el, már ugyan ki lophatta volna el? Talán elbújt a szobában valahova. Keresték mindenfelé, de sehol sem találták. Szörnyen szégyellte magát a gazda, hogy éppen az ő házában tűnt el a rókának valamije, de meg is sajnálta szegényt, hogy olyan keservesen siránkozott. Mi mást tehetett volna, adott egy szép nagy kakast a rókának, hogy ne sírjon úgy, s most már menjen tovább békével.
El is ment a róka nagy örömmel.
Ment a kakassal egész nap, este pedig megint bekopogtatott valahova. Itt is jó emberek laktak, akik szívesen látták. Amikor le akartak feküdni, a róka ismét körülnézett a szobában, mintha tolvajok után kutatna, majd így szólt a gazdához:
– Tudja meg, gazduram, hogy egy szép kövér lúd van a zsákomban. Jaj, ha azt ellopná valaki!
– Nem lopja azt el nálam senki. Csak feküdj le, és aludj nyugodtan! – mondotta a gazda.
Hanem hát a róka csak azt várta, hogy mind elaludjanak. Akkor szépen kivette a zsákból a kakast, és úgy megette, hogy még egy tolla sem maradt. Hej, de aztán reggel rá is kezdett megint a siránkozásra:
– Jaj, jaj, jaj, valaki ellopta az én drága szép ludamat!
Keresték ezt is mindenfelé, s mikor nem találták sehol, a gazda adott neki egy jó kövér ludat, csak ne sírjon és ne panaszkodjon, hogy nála elveszett valamije.
Ment tovább a róka a kövér lúddal, és úgy örült, hogy majd kiugrott a bőréből. Az úton tízszer is kibontotta a zsákot, hogy megnézze, benne van-e még a lúd.
Így ment, mendegélt, míg estére ismét egy házhoz ért. Itt is kopogtatott, beeresztették, de mielőtt lefeküdtek, megint így szólt a gazdához:
– Idetettem a zsákom a pad alá, mégsem merek nyugodtan aludni, mert tudja meg, gazduram, hogy egy szép kövér malacom van benne!
– Csak aludj nyugodtan – biztatta a gazda –, akármi is van a zsákodban. Az én házamban nem lesz semmi bántódása!
Hát a gazda ugyan nem jól gondolta, mert alighogy elaludtak, a róka felkelt, s megette azt a kövér ludat, de úgy, hogy egy tollpihe nem sok, annyi sem maradt belőle. Hanem rá is kezdte már hajnalban a nagy siránkozást:
– Jaj, jaj, jaj, valaki ellopta az én drága szép malacomat!
Hiába csitították, hiába vigasztalták, s hiába keresték a malacot mindenfelé. Itt sem maradt más hátra, a gazda végül is adott a rókának egy szép kövér malacot.
No, most volt csak nagy örömben a róka, mikor kiért az országútra, s a zsákot kibontotta! Sohasem látott még ilyen szép malacot. Ebből lesz ám csak jóízű pecsenye!
Ment, mendegélt egész nap, s estére megint csak bekopogtatott egy gazda házához. Beeresztették, s itt is ugyanazt mondta, mielőtt lefeküdtek:
– Gazduram, jól vigyázzon ám éjjel a tolvajokra, hogy el ne lophassák az én szép kövér disznómat, ami ebben a zsákban van!
Odanéz a gazda, hát látja, hogy egy akkora zsákban nem férne el egy kövér disznó, s hallotta is, hogy kismalac visít a batyúban. No de azért nem szólt semmit, csak elaludt szépen.
De nem aludt ám el a róka! Megette a malacot szőröstül-bőröstül, s alighogy pitymallott, már el is kezdte a jajgatást:
– Jaj, jaj, jaj, valaki ellopta az én drága szép kövér disznómat!
A gazda mindjárt rájött turpisságra, de azért tette magát, mintha sajnálkoznék. Így szólt a rókához:
– Jaj, csak ne búsulj, és ne kiabáld tele a falut, inkább kettőt adok az egy kövér disznód helyett. Add ide a zsákot, hogy odakinn tegyem bele őket.
Kiment a gazda a róka zsákjával. Volt neki két mérges kopókutyája, éppen jó éhesek voltak. Ezeket bedugta a róka zsákjába, jól be is kötötte, azután a rókának adta, hogy igyekezzék a faluból kifelé.
Nem kellett a rókának kétszer sem mondani, vitte nagy örömmel a zsákot, s már előre nyalta a száját a jó zsíros lakomára! Alig várta, hogy kijusson a faluból az országútra.
Kibontotta a zsákot, hogy megnézze a két disznót, hát amint bontja, ugyan mi ugrik ki belőle? A kopókutyák! Nosza, szaladóra fogta a róka koma a dolgot! Nem kellett már neki a disznópecsenye, csak a bőrét megmenthesse!
Hanem hiába szaladt, mert a két kopókutya utolérte és alaposan kicsipkézte a bundáját.
Ha a rókát a kutyák el nem kapták volna, az én mesém is tovább tartott volna.