Oxigén a Tamási Áron SzínházbanA bennünk élő Isten

2023. január 20., péntek, Színház az egész világ

Nagyon nehéz lenne megfogalmazni, hogy pontosan miről szól Ivan Viripajev Oxigén című darabja, de rengeteg fontos kérdést vet fel, melyekre valójában nem is ad választ. Mert minden válasz közhelyes volna, leegyszerűsítené azt az alapvető ellentmondást, amely meghatározza az életünket. Az előadás olyan, akár egy segélykiáltás, a harmadik évezred emberének segélykiáltása. Vagy inkább a mindenkori emberé.

  • Fotó: Barabás Zsolt
    Fotó: Barabás Zsolt

Bibliai tanítások a darab tartóoszlopai. Megmondatott a régieknek: ne ölj; mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Ne paráználkodj, mert aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele az ő szívében. Ne esküdjetek se az égre, mert az az Isten királyi széke, se a földre, mert az lábainak zsámolya, és aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is. És amikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogy a képmutatók teszik, hogy az emberektől dicséretet nyerjenek. És ne állíts magadnak bálványokat, ne ítélj, hogy ne ítéltess...

De van, aki nem hallotta ezeket a figyelmeztetéseket, mert rossz a hallása, vagy egyszerűen csak elkerülte a figyelmét – mondja Viripajev. Vagy azért cselekszik másképp, mert néha fontosabb szempontokat is állít az élet. Például ha az embernek oxigénre van szüksége, minden más szabály és parancsolat érvényét veszti.

Mindezek a cselekvéseinket meghatározó felszólítások valójában olyan történetbe ágyazódnak bele, amelyben minden jó az ellentétébe fordul, mert talán nem is lehetne másképp. Úgy van megírva a darab, úgy vannak megindokolva az elmesélt történet szereplőinek tettei, hogy szükségszerűen történik minden úgy, ahogy történnie kell. Vajon nem így van a valóságban is? Mi az, amit ne tudnánk leigazolni, megindokolni a tetteink közül? Mindent oxigénnek lehet nevezni, ami hasznára van az embernek, minden szabályt felülírhatnak a személyes érdekek. Márpedig „minden gondolkodó ember mindig a saját hasznára gondol, minden szerető a saját hasznára szeret, minden élő ember a Földön a saját hasznára él” – hangzik el az előadásban, és ez kétségbevonhatatlan.

Olykor épp ezekkel a bibliai tanításokkal indokoljuk hibás döntéseinket, tévedéseinket, bűneinket. De mi is a bűn? Miért számít bűnnek az a cselekedet, amiről meg vagyunk győződve, hogy helyesen tettük? Hisz mindig van egy másik szempont, ami erősebb lehet, ami felülírhatja az általános szabályokat. „Egy a célja a repülőgépet az ikertornyokba vezető pilótának és annak a tűzoltónak, aki fuldoklik a hatalmas robbanást követő füstben, mert az egyik is, a másik is az oxigént keresi a tüdejével. Csak amíg az egyik a füsttől fuldoklik, a másik a világot irányító igazságtalanságtól” – mondja a Fiú. Miért volna képmutatás, hogy az ember tényleg nem bírja az igazságtalanságot? Azonban ha különbség van az általános igazság és aközött, amit mi állítunk be annak, akkor mi szab határt a kitalált igazságoknak? A rengeteg saját igazság között vajon létezik-e általános igazság?

Csak természetes, hogy elhiszi az ember a maga igazságát, és úgy érzi, ha nem jut oxigénhez a felesége mellett, megölheti őt. Mert ha bűnre visz valamelyik tagod, dobd el magadtól, akkor is, ha a feleségedről van szó, mert jobb neked, ha egy vész el tagjaid közül, mintha egész tested vettetik a gyehennára. Márpedig ha nincs feleség, nincs paráznaság. És aki ítélkezik feletted, az maga is méltó az ítéletre, hisz ez áll az írásban. Így tehát nem ítélünk, vagyis nem emlékezünk. Vagy szemet hunyunk. Esküdni sem kell égre vagy földre, hogy a szívünk csak egy emberé, mert ha a szívünk egyvalakié, de a testünk valaki másé, akkor mire esküszünk...? És így tovább, rengeteg félreérthető gondolat, ha átfordítjuk ezeket a világ nyelvére. „Amikor arcul ütnek jobb felől, viselkedj úgy, hogy megüssék a másikat is” – mondja a Lány.

Egy ideig próbáljuk megérteni, hogy mi ez az egész, hogyan lesz belőle „igazi dráma”, aztán elveszítjük a fonalat. Szinte követhetetlenül sorjáznak a megdöbbentő kijelentések és történetfoszlányok. Elindulunk egy-egy gondolat nyomán, de nem érhetünk a végére, mert minden út ködbe vész valahogyan. És mégis úgy tűnik, hogy a lényegről van szó, hisz éppen arról szól az életünk, hogy a cselekedeteinket meghatározó értékrendben, a helyes és helytelen utak között hogyan tudunk úgy lavírozni, hogy felszínen maradjunk, de közben a lelkiismeretünk se tiltakozzon.

A színpadon a lány és a fiú. Korodi Janka és Kónya-Ütő Bence. Két színész, két művész. Egy dj (disc-jockey) és egy vj (video-jockey). Jól ismerjük őket, számos alkalommal bizonyíthattak már, és bizonyítottak is a Tamási Áron Színház színpadán. Ezúttal is tökéletesen építik fel ezt a dübörgő és villogó, hangokból és fényekből álló káprázatos világot, ami a szellemi és kulturális gazdagság érzetét adja, és közben mégis olyan, mint egy végtelen mocsár, amiben elsüllyed minden emberi, ami még megmaradt az elmúlt kétezer év során. Merre is tartunk, és a mindennapi események tükrében miért tűnik olyan szánalmasnak ez az iránymutatás? Hogyan vált relatívvá minden, ami Krisztus óta értelmet adott az életünknek?

A fényárban tündöklő, harsogó effektusokba burkolt ürességet, a tanácstalanságot és fájdalmat állítja színpadra Pálffy Tibor rendező ebben az előadásban. A szerző, a színészek és az előadás többi alkotója segítségével, akik valamennyien remek munkát végeztek. És mindez fordítva is igaz: megrázó volt az előadás, és közben mégis ott bujkált benne ezernyi szín, a humor, a játékosság. Hogy milyen leleményesek vagyunk abban, ahogy kimagyarázzuk, átértelmezzük a tanításokat...

Mi is az oxigén, amire mindenki vágyik? Szabadság? Lehetőség? Felmentés a korlátok alól? Felszabadulás a nyomás alól? A legfőbb dolog érdekében van az ég, mert az emberek rajta keresztül repülnek egyik országból a másikba. És a repülők is a legfőbb érdekében vannak, mert lezuhanásukkal beteljesítik a sors rendelését. És az emberek is a legfőbb érdekében vannak, mert cselekedeteikkel közelebb hozzák a Föld nevű bolygó végzetét. És a föld is a legfőbb dolog érdekében van, mert oda temetik a háborúban meggyilkoltak testét... A Fiú is a legfőbbért van, és a Lány is a legfőbbért, nem pedig csak úgy egyszerűen van. A gyerekek pedig csak a legfőbb miatt tűnnek fel Isten világában. És a legfőbb miatt járnak óvodába, lógják el az órákat, lopják a szüleik pénzét, szívják el életük első cigarettáját és rabolják ki az első lakást életükben... A legfőbb érdekében játsszák a hegedűsök Mozart zenéjét és gyűjtenek a bélyeggyűj­tők értékes bélyegeket. A legfőbb érdekében kereskednek kokainnal, és lesznek a papok homoszexuálisok... A legfőbb érdekében forgatnak a színészek filmeket, írnak az írók regényeket és csábítanak el a tanárok diáklányokat... A legfőbb érdekében nézed le a szüleidet, és ütöd pofon a gyerekedet... A legfőbb érdekében nem vállalsz gyereket, és szeretsz, és utálsz, és ölsz – csakis a legfőbb érdekében ezen a Földön...

Mi is az, amiért annyi szó elhangzik, amire annyi történet felépül, ami annyi ember életének ad értelmet? Ha megvizsgáljuk a lelki bugyrainkban áramló energiákat, és azt a rengeteg fájdalmat, amely áthatja emiatt a világot, akkor rádöbbenünk, hogy milyen erőtlenek és hiábavalóak a biblia tanításai. Hogy milyen értelmetlen az élet a legszebb pillanataival együtt. A jóléttel, a közös vacsorákkal, a csábítással, az együttlét ígéretével. Utóbbit egy filmen mutatták meg a színészek, nagyszerűen.

Aztán elhangzik egy szó, amely kulcsa lehet ennek az egész különös történetnek. Lelkiismeret. Mintha fény gyúlna tőle a tudat sötétségében, mintha átragyogna a nap az esőfelhők között. Valójában így kapcsolódik össze a biblia az életünkkel, ez az, ami gátat szabhat a döntéseinknek, cselekvéseinknek. A lelkiismeret a bennünk élő Isten.

Azonban még hátravan a legkegyetlenebb kijelentés. Gyerekhangon, mintha két gyermek, két kis lélek imádkozna... Ha megvizsgáljuk ezt a hiábavaló, fárasztó, fájdalmas és olykor fölöslegesnek tűnő életet, a balesetek, háborúk, betegségek ártatlan áldozatait, azt a rengeteg szenvedést, amely értelmetlenül átitatja a világot, bizony nem könnyű elfogadni a miértekre legyártott általános válaszokat. „Ha meg van írva, hogy gyümölcséről ismerszik meg a fa, akkor mit mondhatok az Istennek nevezett fáról? Én vagyok ennek a fának a gyümölcse, rólam fogják megítélni, rohadt-e a fa vagy sem.” Hogyan lehet jó Isten, ha mi ennyire rosszak vagyunk?

Mintha egy feneketlen kútba szédülnénk, ahol mégis, mindennél jobban érezzük, hogy milyen fontos számunkra az oxigén. „Istenem, bocsáss meg nekem, és ne tagadd meg tőlem a lélegzés lehetőségét” – mondja a Fiú. Nincs más járható út számunkra.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2023-01-20: Nyílttér - :

Háború és környezetvédelem (Álláspont)

Minden ideológiai teher nélkül és a gondolkodásunkat megbénító információs buborékunkból kilépve próbáljunk egy kicsit csak a környezet védelmére gondolni. Az ágyúzás és a rakéták komoly környezeti károkat okoznak, függetlenül attól, hogy ki lövi ki őket, hogy orosz vagy nyugati fegyverekből származnak.
2023-01-20: Kultúra - :

Írásban haladni korszakról korszakra (Tompa Andrea író székelyföldi körútja elé)

Harminc alatt ritka a jó prózaíró, idő, tudás, tapasztalat kell a kitűnő prózához. Ritka, aki igazán újat ad az olvasó kezébe, még ritkább, aki tüzet gyújt lelkében, elméjében, mert valójában már mindent megírtak – fogalmaztak. Tompa Andrea pontosan ennek a már-már közhelyszámba menő kijelentésnek a ragyogó alakja, aki mindössze négy regényével, viszonylag késői indulása ellenére egyszerűen megváltoztatta a magyar irodalmat.