Női kosárlabda, Európa-kupaNehéz feladat előtt

2023. január 25., szerda, Sport

A csoport- és a playoff-kört is hibátlan mérleggel teljesítő Sepsi-SIC csapata ma 21 órától Lyonban vendégeskedik, ahol a női kosárlabda Európa-kupa nyolcaddöntő odavágóján a helyi LDLC ASVEL Féminin együttesével néz farkasszemet. A végső sikerre is esélyes franciákat tartják a párharc favoritjának, ám a sorozat legjobb lepattanózó csapataként a zöld-fehéreknek is van beleszólásuk abba, hogy ki is lesz a győztes.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

A megyeszékhelyi Sepsi-SIC eddig mind a nyolc mérkőzését megnyerte a második számú európai kupasorozatban, míg az erős játékoskerettel rendelkező LDLC ASVEL Féminin hatszor nyert és kétszer vereséget szenvedett. Ennek tükrében nem lehetetlen legyőzni őket, hiszen az Európa-kupa csoportkörében a szintén francia Basket Lattes Montpellier Agglomération kétszer is jobbnak bizonyult náluk. A lyoni alakulat az előző idényben ezüstérmet szerzett a francia bajnokságban, az Európa-kupában pedig a negyeddöntőben búcsúzott. A francia Gabby Williams fémjelezte együttes 2019-ben bajnok volt, 2020-ban Szuperkupát nyert és korábban két idényben is az Euroligában szerepelt.

A zöld-fehérek bolgár válogatott játékosa, Boriszlava Hrisztova úgy véli, hogy egy nagyon jó lyoni csapattal néznek szembe, amely a francia bajnokság megnyerésére is esélyes. „Játékoskeretükben több francia válogatott kosaras is van, és ezért úgy gondolom, hogy mindkét együttes számára nagy harc lesz ez a meccs. A legutóbbi Európa-kupa-mérkőzésünk óta készülünk erre a találkozóra, s bizakodunk abban, hogy sikerül egy jó meccset játszanunk egy jó csapat ellen. Nehéz lesz jól teljesíteni Lyonban, de nekünk jól kell védekeznünk, erősnek kell lennünk támadásban, figyelnünk kell a lepattanókra, és ha ez mind megvan, akkor bármi lehet” – tette hozzá Hrisztova.

„Az Európa-kupában eddig nagyon jó munkát végeztük, ezért büszke vagyok a csapatomra, és úgy hiszem, szerencsések vagyunk, hogy a nyolcaddöntőben olyan együttessel játszhatunk, mint a Lyon. Remélem, jó taktikával és a részletekre való odafigyeléssel felvehetjük velük a harcot. Tiszteljük őket, viszont magunkat is. A sorozat ezen szakaszában minden együttes képes nagyot alkotni, és én bízom a csapatomban. Hiszem, hogy a lányok motiváltak, és azt is, hogy a legjobbjukat nyújtják majd az első, valamint a jövő heti második mérkőzésen” – nyilatkozta Zoran Mikes, a zöld-fehérek vezetőedzője. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint jobban vagy rosszabbul fog élni az új évben a tavalyihoz képest?







eredmények
szavazatok száma 467
szavazógép
2023-01-25: Sport - Tibodi Ferenc:

Magabiztos diadal a Târgoviște ellen (Női kosárlabda, Nemzeti Liga)

A Kézdivásárhelyi SE diadalával zárult a női kosárlabda Nemzeti Liga 14. fordulója, miután tegnap kora este a céhes városi csapat 84–47 arányban győzedelmeskedett a vendég Târgoviște együttesével szemben. Tegnapi sikerével a felső-háromszéki kék-fehérek idénybeli hetedik sikerüknél tartanak és 20 ponttal a tabella hatodik helyét foglalják el.
2023-01-25: Sport - :

Dánia lesz a magyarok ellenfele a negyeddöntőben (Férfi kézilabda, világbajnokság)

A címvédő Dánia lesz a magyar férfi kézilabda-válogatott ellenfele a mai stockholmi negyeddöntőben az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. A 19 órakor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 3 közvetíti.