JégkorongA vezetőedző-cserén átesett címvédőt fogadják

2023. január 26., csütörtök, Sport

Izgalmas mérkőzés előtt állnak a Háromszéki Ágyúsok, ugyanis ma 18.30 órától a Csíkszeredai Sportklub ellen játszanak a Deme László Műjégpályán. A címvédő az elmúlt időszakban nem az elvárt teljesítményt nyújtja, így szerdán a klub vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott a kanadai vezetőedzővel, emiatt a következő mérkőzéseken Tom Coolen helyett ismét Hozó Levente irányítja a Hargita megyei csapatot.

  • Fotó: Háromszéki Ágyúsok
    Fotó: Háromszéki Ágyúsok

Tom Coolen november végén érkezett Csíkszeredába, amikor az Erste Ligában szintén címvédő csapat a hatodik helyen állt a magyar jégkorongbajnokságban, viszont az elmúlt két hónapban nem sikerült előrébb lépnie. A kanadai szakember 19 Erste Liga-mérkőzésen irányította a kék-fehér mezeseket, az együttes ebben az időszakban tízszer nyert és kilencszer kikapott, ráadásul a tíz győzelemből négy hosszabbítás után született. A háromszéki együttes ebben az idényben negyedszer mérkőzik meg a címvédővel, tavaly novemberben a Vákár Lajos Műjégpályán rendezett első találkozót Pelle Torstensson együttese meglepetésre megnyerte (1–3), majd a másodikat a házigazdáknak sikerült behúzniuk. A szintén novemberi kézdivásárhelyi találkozó gólgazdag volt, ugyanis az alakulatok kilencszer zörgették meg a hálót, a végén azonban a Hargita megyei gárda örülhetett (3–6).

„Galac ellen jól beleálltunk a mérkőzésekbe, aminek köszönhetően négy pontot szereztünk. A vasárnapi meccsen Vitalij Karamnov és Bíró Mátyás megsérült, így ma biztosan nem játszanak, valamint Ferencz Szilárd és Ilyés Tamás továbbra sem bevethető, azonban Márton Koppány már visszatért a jégre. Remek a hangulat, a jégkorongozók már nagyon várják ezt a találkozót, amely rendkívül fontos lehet a középszakasz szempontjából. Számunkra is meglepő, hogy az eddigi hónapokban nem állt össze a Csíkszereda játéka, folyamatosan változik a keretük, illetve két hónap után a vezetőedzőt is lecserélték. Az utóbbi időszakban nehezen lőttek gólt, ezt pedig remek kapusteljesítménnyel és szervezett védekezéssel igyekszünk kihasználni, így reális esélyünk lehet, hogy győzzünk. A legfontosabb, hogy önmagunkra figyeljünk” – mondta Miklós Ervin, a Háromszéki Ágyúsok elnöke. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2023-01-26: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Kerekasztal-beszélgetés Kovács László Attilával
A Művészeti és Népiskola kerekasztal-beszélgetést szervez Fotográfia és művészet címmel ma 16–17 óráig Sepsiszentgyörgyön a Sugás Áruházban kialakított Föld Szint közösségi téren. Meghívott: Kovács László Attila fotóművész, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének (MFVSZ) tagja, akivel Huszár Szilamér MFVSZ-tag, a Művészeti és Népiskola fotószakkörének oktatója beszélget. Téma: Hogyan születik a fény és a kép, hogyan lesz ebből fénykép? Mitől válhat egy fénykép művészeti alkotássá? Jelen társadalmi berendezkedésünk szerint milyen a képzőművészet és a fotográfia kapcsolata? Az esemény védnöke a Magyar Fotóművészek Világszövetsége.
2023-01-26: Sport - :

Francia kettős nyerte a hetedik kommandói téli versenyt (Autósport)

Új győztest avattak a kommandói Historic Winter Rallyn, a Paul Chabloz–Philippe Escobar kettős (BMW 325 iX E30) nyerte meg az elmúlt hétvégén Háromszék legmagasabban fekvő településén megtartott viadalt. A francia duó hetedik alkalommal vett részt az autóklasszikusokat felvonultató háromnapos versenyen, és most az első diadalukat ünnepelhették a külföldiek körében nagyon népszerű eseményen.