Férfi kézilabda, viláGbajnokságNyolcadik lett a magyar válogatott

2023. január 30., hétfő, Sport

A magyar férfi kézilabda-válogatott a nyolcadik helyen végzett az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, mivel vasárnap kétszeri hosszabbítás után 36–35-re kikapott Egyiptomtól a stockholmi helyosztón. A magyarok a csoportkört és a középdöntőt is két győzelemmel és egy vereséggel zárták, ezzel a negyeddöntőbe jutottak, és biztosították részvételüket a jövő márciusi olimpiai selejtezőtornán. A szerdai negyeddöntőben 17 góllal kikaptak a címvédő Dániától (40–23), pénteken pedig Norvégiával szemben veszítettek nyolc találattal (33–25).

  • Fotó: MTI / Kovács Tamás
    Fotó: MTI / Kovács Tamás

Elhibázott támadásokkal kezdett a válogatott – amely ezúttal is rendre a belső posztokon próbálkozott –, ezt kihasználva az észak-afrikai csapat négy perc alatt ellépett (4–0). A némileg javuló védekezés ellenére sem sikerült csökkenteni a különbséget, mert nem változott a támadásban elkövetett hibák száma. A szakmai stáb előbb cserékkel, majd időkéréssel próbálkozott, de a magyar együttesnek az első félidőben csupán felvillanásai akadtak, ezért a szünetben hátrányban volt (17–11).

A meccs kétharmadánál az egyiptomiak nyolc, a magyarok viszont már 16 rontott lövésnél tartottak, ez alapjaiban határozta meg a különbséget a csapatok között. A magyar együttes csakhamar háromgólos sorozatot produkált, ám az ellenfél egy időkérés után szintén hárommal válaszolt, ráadásul Bóka Bendegúz térdsérülés miatt kivált a játékból. A folytatásban is hullámzott a mérkőzés, ugyanis egy remek magyar széria következett (26–24), ám hat perccel a vége előtt úgy tűnt, eldőlt a hetedik hely kérdése, négygólos előnyben volt Egyiptom (28–24).

A rendes játékidőből hátralévő percekben azonban az észak-afrikai együttes nem talált be, a rendkívül összeszedetté vált magyar válogatott viszont négyszer is, így hosszabbításra volt szükség. A magyarok a hosszabbítás harmadik percében vezettek először az egész meccsen, ami hetven percnél is tovább tartott, az első hosszabbítás után ugyanis 31–31 volt az állás. A második ráadás utolsó fél percében megint az egyenlítésért kellett támadnia a magyar együttesnek, de egy eladott labda miatt ezúttal már nem járt sikerrel a csapat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2023-01-30: Sport - :

Szórakozva tanulnak futballozni

A SepsiTri Sport Klub alapítója, a sepsiszentgyörgyi Imreh László közel egy éve oktat labdarúgást gyerekeknek. Az elmúlt hónapokban kitartóan dolgozott az apróságokkal, többek között ennek köszönhetően a csapat új tagokkal is bővült, így már 22 kis futballistát nevel játékosan a mozgás és a csapatmunka fontosságára.
2023-01-30: Sport - :

Djokovic tizedszer nyert és újra világelső (Tenisz, Australian Open)

Novak Djokovic tizedszer nyerte meg a férfi egyes küzdelmeit az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben három szettben diadalmaskodott a görög Sztefanosz Cicipasz felett, így 22. Grand Slam-győzelmével mától újra világelső.