A nálunk maradó és telelni hozzánk érkező madárfajok képviselői emberi segítség nélkül képesek átvészelni a telet.
Azért nem vonulnak el, illetve azért vándorolnak, kóborolnak hozzánk, mert itt ősszel és télen is megfelelő táplálékot találnak. Ha pedig az időjárási szélsőségek (elsősorban a hólepel) vagy a természetes táplálékbázisok kiürülése miatt ez a helyzet megváltozik, a madarak területet váltanak, gond nélkül tovább repülnek. Ebből következően nem kell etetni a madarakat, viszont ha gyönyörködni szeretnénk bennük, nyugodtan táplálhatjuk őket, de csak úgy, hogy a mi szórakozásunk ne okozzon kárt nekik – hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, mely honlapján (mme.hu) számos videóval kiegészített összeállítást tesz közzé a téli madáretetésről.
Az egyesület igyekszik oszlatni azt a megcsontosodott tévhitet, miszerint a madarak etetése azok életben maradását szolgálja, s részletesen ismerteti, hogy mi mindennel okozhat kárt az ember, ha tudatlan és csak saját megnyugvását és gyönyörűségét tartja szem előtt.
Néhány alapvető tudnivaló az egyesület összeállításából:
Madáreleségként bőven elegendő fekete napraforgót kitenni. A napraforgó mellett szóba jöhet a köles, valamint egyéb apró szemű mag, a nem sózott és nem pörkölt dió, mogyoró, pisztácia, bár ezek az olajos magvak jóval drágábbak a napraforgónál, ezért inkább kiegészítőként tehetjük az etetőkbe.
Az olajos magvak mellett adható gyümölcs (alma és olyan szedhető bogyók, mint a vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa) és akár némi állati zsiradék, elsősorban kacsa-, liba- és sertésháj, faggyú vagy vaj. Szalonna csak akkor, ha nem sós!
Az etető madarai nem élelmiszerhulladék-megsemmisítők! Ételmaradékot ne adjunk a madaraknak. Ugyanez vonatkozik a kenyérre, kenyérmorzsára, de a péksütemény, popcorn, csipsz és az ehhez hasonló „nassolnivalók” is kerülendők, ezek gyakori és nagy mennyiségű fogyasztása nemcsak káros, hanem kimondottan veszélyes a madarak számára.
Az etetés mellett itassunk is. A friss vízzel rendszeresen feltöltött itatók tavasszal, de főleg a nyári forróságban jó szolgálatot tesznek, az etetést azonban március végén fejezzük be. A költési időszakban, a fiókák kikelését követően ne etessük a madarakat, mivel ez a mageleséget megemészteni nem képes fiókák tömeges kínhalálát, éhen pusztulását okozza. (i.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.