Előadással, műhelyfoglalkozással, illetve az egykori és jelenlegi osonósok találkozójával ünnepli 30. születésnapját az Osonó Színházműhely Budapesten. Az Osonó alapítója és vezetője 1993–1998 között Salamon András volt, 1998-tól Fazakas Misi a társulatvezető.
Az 1993. február 3-i alapítás óta az Osonónak 187 tagja volt, és az évek során összesen 23 előadást mutattak be, amelyből 6 koprodukcióként készült thaiföldi, marokkói, budapesti, olaszországi és sepsiszentgyörgyi színházakkal. Az önfenntartó színházműhely az előadások játszásán túl ezernél több oktatási és szociális projektet szervezett fiatalok és felnőttek számára. A harminc év alatt összesen 1523 előadást tartottak, amelyből 1180-at az elmúlt tíz évben, független színházként 3 kontinens 28 országának 322 településén. Az Osonó Színházműhely projektjeit és előadásait eddig 54 hazai és nemzetközi díjjal jutalmazták.
Az Osonó születésnapi programjának részeként, február 2-án 19 órakor láthatják a nézők a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből létrehozott előadást Budapesten, a B29 Közösségi térben. Ugyanott február 4-én 18 órakor kerül sor egy önismereti és színházi műhelyfoglalkozásra. Mindkét esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a szervezes@osono.ro e-mail-címen lehet megtenni. Az egykori és jelenlegi osonósok találkozójára szintén Budapesten kerül sor február 3-án, a társulat születésnapján.
Az Osonó Színházműhely olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a nézőkkel, arra inspirálva fiatalokat és időseket egyaránt, hogy kreatív emberként találják meg helyüket a társadalomban – vallja magáról a társulat. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül az Osonó intenzív élményeket biztosít közönségének, önismeretre nevel, emberi kapcsolataink elmélyítésére ösztönöz. Az Osonó kifejezés idézi azt a színházi formát, amelyet szerintük valahogy így lehetne meghatározni: közeledni, meghallgatni, meglátni a vándorló ember álmait, félelmeit, szenvedélyeit és örömeit, aztán a megfigyelt valóságokat olyan történetbe helyezni, amely tükörként hat a nézőre. (nbs)