Kiss Melinda, a helyiek tanító nénije, Bélafalva kiváló ismerője tavaly írta meg a település száz oldalra rúgó kismonográfiáját Bélafalva múltja és jelene címmel, melynek kiadását a községvezetés és a kézdiszentkereszti RMDSZ nőszervezete támogatta. A diktatúra idején többször felkerestem Bélafalvát, s az iskolában tanító néhai Rancz Lajossal tápláltuk a reményt, hogy eljön majdan az az idő, amikor korlátok nélkül mindent meg lehet írni igazul a falu életéről. 

A Nyerges-tetőt és az ott álló, 1848–49-re emlékez­tető honvédemlékművet majdnem mindenki ismeri. A rendszerváltás utáni évtizedekben zarándokok százai és ezrei keresték fel az egykori véráztatta harcteret, hogy emlékkopját, kereszteket állítsanak az elesettek emlékére. Sok szép szónoklat hangzott el ott, sokszor potyogtak a könnyek, de az emlékműhöz soha senki nem mert hozzányúlni. Elkészítésére (1897) azok a Bukarestben dolgozó-szolgáló székely honleányok és honfiak adták össze a pénzt, akik ismerték történelmi jelentőségét, magukénak érezték a helyet, ahol Székelyföld utolsó csatáját vívta Tuzson János őrnagy maroknyi, mintegy 1200 fős csapatával az egyesített orosz–osztrák hadsereg 12 000 katonájával szemben. A csata elveszett, de a hős székely legényeknek sikerült két napra visszatartani az ellenséget. Az iszonyatos öldöklésből csak néhányan menekültek meg. Az idős Tuzson Jánost megsegítette a Fennvaló, és személyesen részt vehetett az emlékmű avatóünnepségén.

„Ez a hely idővel egyre inkább nemzeti emlékhellyé vált, mint Mohács, mint Muhi, mint Majtény vagy mint a Kerepesi temető 301-es parcellája. Ismeretének, felkeresésének célja a kegyelet mellett a nemzeti emlékezet erősítése, a halottak iránti tiszteleten kívül a hősöket megillető főhajtás, de legfőképpen az érzelmi feltöltődés, amelyre olyan nagy szüksége van minden határon kívüli és belüli magyarnak, mint egy falat kenyérre” – fejezi ki a legszebben Halász Péter néprajzkutató. 

Tuzson János alezredes öregkorát vénlegényként Sepsiszentgyörgyön töltötte, síremlékét megkülönböztetett figyelemmel gondozza a város a római katolikus temetőben. Mi több, őt Kézdivásárhely is annyira a magáénak érzi, hogy a város szívében, Bem tábornok mellszobrának közelében Tuzson János őrnagynak mellszobrot állítottak. Az őrnagy képmását ábrázoló bronz dombormű (Vetró András alkotása) a legjobb helyre került, szülőfalujának iskolájára, amely 1996-ban a nevét is felvette. 

Tuzson János

Ünnepre, bérmálásra készülnek 

Bélafalva egy különleges hangulatú település, talán az emberek is másképpen mosolyognak az oda érkezőre, pedig lakóinak száma már rég nem éri el a négyszázat. Nevét 1536-ban említik először írott formában, nagyobbacska település volt, 1567-ben húsz családot jegyeztek fel az összeírás alkalmával. 

Többször javított, átalakított és megemelt műemlék temploma igazi idegenforgalmi érdekesség. Középkori első temploma a XV. században épülhetett. Erről tanúskodik a harangtorony felőli keresztpálcatagos késő gótikus ajtókeret. A mostani épületet 1758-ban emelték, belseje barokk ízlésű. Főoltárképén a templom védőszentjét, Szent Adalbert püspök vértanút láthatjuk. Prágai Szent Adalbert, Prága püspöke, Magyarország és Poroszország hittérítője keresztény mártír volt, aki 997-ben hittérítő útján halt mártírhalált a mai Lengyelország északi részén. 

A templomtól különálló harangtorony 1802-ben épült, példásan rendben tartott temetőkert övezi ma is. Itt látható síremléke Tuzson Sándor (1932–1987) nyelvtanárnak, aki többek mellett zaire-i nagykövet volt (lánya Bukarestben él), Kiss Lázárnak (1935–1997), a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnázium jeles nyelvszakos tanárának (neje Kézdivásárhelyen él), valamint Zsidó Vilmos (1946–1975) matematikusnak. 

Ebben a faluban született gróf Kálnoky Antal (1811–1849) negyvennyolcas honvédszázados, a bodrogkeresztúri csata hősi halottja, valamint, de nem utolsósorban Fekete János (1885–1952), a letűnt totalitárius rendszer meghurcolt vértanúja. Porai a gelencei templom kertjében pihennek, emlékét Petrovits István szobra őrzi a templomot övező cinteremben. 1936-tól volt Gelence plébánosa, majd a felső-háromszéki egyházi kerület főesperese. Az 1920-as, 30-as években a magyar nyelvű falusi iskolákért küzdött. A II. világháború után is szembeszállt a székely-magyarságot elsorvasztó politikával. A főesperest 1951-től Románia börtöneiben tartották fogva és vallatták, mígnem 1952. március 25-én Zsilvásáron meghalt. Kiállt az akkor szintén raboskodó Márton Áron püspök elvei mellett, s nem akart behódolni, beállni a kommunista hatalom által befolyásolt békepapok soraiba. 

A bélafalvi hívek ez év tavaszán ünnepre készülnek – tudtam meg az ide beszolgáló Tódor Attila kézdiszentkereszti plébánostól, aki elmondta, hogy az április 23-án sorra kerülő templombúcsúra és bérmálásra felújíttatták Szent Bertalan védőszent főoltárképét, Szentkereszty Stefánia oltárfestő nagyasszony alkotását 1901-ből, a Mária-oltárt, s mihelyt az időjárás engedi, az ünnepre kicserélik a templom teljes cserépborítását. 

A Péter-Pál kápolna

Sosem engedtek a negyvennyolcból 

A Bélafalva négyosztályos iskolájával szembeni téren, a temetőkert szélén áll a két világháború hőseinek emlékkeresztje (Jakab János és Lajos munkája). Nem feledte a bélafalvi ember az 1940 utáni bevonulást sem, amikor a hősi emlékmű mellé felépült az országzászló-talapzat. Nem is olyan rég elkészítette hű mását Sebestyén Lajos emléktisztelő. Van a falunak kissé fennebb egy kisebb parkfélesége, itt áll a magyar honfoglalás 1100. esztendejének tiszteletére emelt faragott emlékkopja (a Haszmann testvérek munkája, 1997). 

Most adódik alkalmam, hogy megemlékezzem az általam is jól ismert falu­krónikásról, néhai idős Orbán Lázárról (1905–2007), a műgyűjtő Lazi bácsiról, aki egy életen át gyűjtötte a falusi használati tárgyakat, ezekből egy egész csűrt rendezett be. A még ma is létező különlegesség a bélafalvi csűrmúzeum. Orbán Antal, Lazi bácsi Brassóban élő fia az édesapja házát megtartotta, a gyűjtemény érintetlen, bárcsak akadna egy lelkes fiatal, akár rokon, aki gyarapítaná, vinné tovább a krónikás nagy öreg tárgyi és írott hagyatékát. 

Tárgyi hagyaték az az Orbán-féle 1726-béli lakóház, amely a székely házairól, kapuiról és malmáról ismert csernátoni Haszmann Pál Múzeum skanzenének egyik dísze, több száz éves lakóépülete. Sarokereszes, több­osztatú, zsindellyel fedett, oldalát fenyőboronákból építették, földje, fala tapasztott. Mestergerendáját mívesen faragták, díszítették. Ereszéből lehet belépni a nyári konyhába és a nagy helyiségbe is, ahol a mindennapi élet zajlott. „Azokban az időkben a háztulajdonosok életük során kétszer építettek – részletezte még éltében néhai Haszmann Pál múzeumigazgató –, fiatalemberként s még egyszer életük derekán.” A házat az 1970-es években vásárolta meg a Székely Nemzeti Múzeum, s mint megtudtuk, Orbán Lázár bácsi is arra vágyott, hogy az épület a múzeumba kerüljön, így 1973-ban a csernátoni múzeum szabadtéri kiállításán építették fel újra. „Még ma is lehetne lakni benne, nyugodt, jó hangulatú, télen meleg, nyáron hűvös, természetes anyagból készült, jól levegőző ház” – dicsérte Haszmann Pál. 

Jakab Árpád tanácstag

Visszatérve Bélafalvára: nem is hinné az olvasó, hogy nyelvészeink szerint Bélafalvának semmi köze nincs a magyar Béla keresztnévhez. Márton Gyula, az egykori Bolyai Egyetem nyelvész-professzora szerint a béla szó a szláv eredetű fehér (oroszul bjelűj) szóból eredhet. Hihető, gondoltam mindig magamban, de meg is akartam volna kérdezni valakitől, hogy mi is lehetett ott a VIII–IX. században az a névadásra alkalmat adó fehérség. Ugyanis tudjuk, hogy a régi Polyán és Bélafalva között terjedelmesebb szláv telepet tártak fel a szentgyörgyi régészek a Telek-patak völgyében, s egy hasonló korú feltárt és befedett szláv putriházféleség látható a Haszmann-múzeum udvarán is, közvetlen a bejárattól balra. 

Bélafalva altalajában gyengén szénsavas ásványvíztelep húzódik meg. Ilyen vize van a Csere árkában levő Lina-forrásnak. Szejkés borvíz volt/van (mert apadnak mindenütt a vizek) Réti Ignác és Bögözi Árpád udvari kútjaiban is. 

Bélafalva közigazgatásilag Kézdiszentkereszthez tartozik. Mint Páll Endre polgármester elmondta, nem feledkeztek meg róla: önerőből és megyei támogatással felújíttatták a kultúrotthont, az iskola épületét, aszfaltot kapott az Alsó és a Felső Középszer, ivóvíz- és csatornahálózat is lesz együtt a községközpont hálózatával, és a nyáron rendezni fogják a falu központjában lévő parkot.

Az ezermester Dimény Zoltán

„Büszke Kurtapatak” 

Abban a műfajban, amelyben jómagam keresem a legkedvezőbb lehetőségeket arra, hogy mesélő, szórakoztató is legyen, nem könnyű megtalálni az adatközlőket. De való igaz, hogy a régiek gyakran használták Kurtapatak ragadványneveként a büszke szót, főleg a szomszéd falvak lakói. 

Ha apróra vesszük, minden kis településnek van, amire büszkének lennie, így van ez Kurtapatak esetében is: ha egyébre nem, akkor arra is büszke lehet, hogy letelepülő lakói hamar megkedvelték és alaposan belakták azt a helyet, szülőföldjükké fogadták. Az 1567-es összeírás alkalmával azon a helyen, ahol ez a falu elhelyezkedik, csupán 7 kaput írtak össze, ami, ha családonként hét taggal számítjuk, akkor is csak közel 50 személyt jelent. A népesség 1567 és 1868 között (amikor a falut Orbán Balázs meglátogatta) 630 lakosra növekedett. A 2012-es népszámláláskor Esztelneknek Kurtapatakkal és a Csángóteleppel együtt 1182 lakója volt. 

A Bélafalva felől érkezőnek feltűnik a Kurtapatak mögötti festői hegykeret, a Kárpátokból aláereszkedő Pólya-hegygerinc. Tetszetős a látvány.

Kurtapatak közigazgatási és egyházi szempontból is a szomszédos Esztelnekhez tartozik. Az ide letelepedettek nagyon korán építettek maguknak egy kisebb kápolnát, melynek romjait a jelenlegi temetőben megtalálták, s hitelt kell adnunk az írott hagyománynak, hogy azt „Baka Mártonné építtette 1663-ban”. Romjait még a múlt század derekán látni lehetett – emlékeztek a szépkorúak, helyét sokkal később a Baka család egy emlékkereszttel jelölte meg, a kereszt még ma is áll. 

Lencsevégre kaptunk a kurtapataki temetőben egy mutatós, frissebben állított haranglábat, melyen lélekharang szól temetések alkalmával. Közös összefogás eredményeként született: állíttatta a Jakab és a Zsögön család, a harang ára koszorúmegváltásból gyűlt össze, a költségek többi részét Keresztes László és a közbirtokosság szolgáltatta. 

Csavar Péter: A fénkövet Brassóban is árulták

Adataink vannak arra, hogy a faluba bebíró birtokos volt a tehetős és gazdag Csomortányi család is. 1874-ben Jakab Ferenc egy újabb, sokkal nagyobb kápolnát építtetett Kurtapatakon, melyet Szent Péter és Pál apostolok nevére szenteltek fel. A faluban élt és működött Lengyel Béla ezermester, feltaláló, aki szélerőművet épített, csillagászati távcsövet állított össze. Munkájának Dimény Zoltán a méltó folytatója, akit ezúttal is felkerestünk. Csavar Péter pedig megmutatta, hogy hol működött az a Laposkő-bánya, melynek kőlapjaival rakták ki a csíksomlyói kegytemplom pádimentumát. „A követ Csavar István és Rancz Antal fuvarozta szekérrel Somlyóra – mondta –, amiről emléktábla tanúskodik a kegytemplomban.” 

Az 1989-es rendszerváltás előtt ismerkedtem meg személyesen Kurtapatakon Balázs Jenő alias Aba atyával (1922–2004), aki a kommunizmus nehéz körülményei között vállalta a papságot. A számukra kijelölt máriaradnai gyűjtőtábor után 13 esztendőt töltött dési kényszerlakhelyen, azt követően pedig Egeresen, Jegenyén és Esztelneken végezte hűséggel munkáját. Kurtapataki híveinek lelki gondozása mellett szabad idejében a falu történetének megírásával foglalkozott. Azóta már rég az esztelneki ferencesek kolostortemetőjében nyugszik, jegyzeteit és a falutörténetét hagyatékában őrzik. 

A templom helyzetéről Incze Ferenc számolt be, Kurtapatak jelenéről Jakab Árpád községi képviselővel beszélgettünk. Elmondta, hogy az esztelneki önkormányzat pályázott ivóvízhálózatra, a szennyvizes rendszerrel már elkészültek, mázsaház és ravatalozó épült, ezt követte egy korszerű, új óvoda és bölcsőde, melyet közösen használnak a községközponti és a kurtapataki gyerekek. Várják, hogy megérkezzen a pályázattal nyert vontatós munkagép, egy gréder.

Új harangláb

Hol van a „Zsidóvár”?

A falu fölött egy olyan magaslat emelkedik, amelynek Zsidóvár a neve. Múltja felől  2005-ben a 69 éves Fekete László közbirtokossági elnököt kérdeztük. 

– A vár elnevezésnek nincsen semmi jogosultsága – mondta. – A hegyoldalban van egy lapos hegyi puszta, ahova még a régi világban egy zsidó fakereskedő kitermelt tűzifát fuvaroztatott és rakatott ölbe kurtapataki fogatosokkal. Megegyeztek az időpontban megbízott emberével, hogy vonattal érkezik, átveszi a fát, fizeti a munkásokat. A fogatosok megkéstek, s a zsidó megbízott embere így kezdte szidni a fogatosoknak: „Siessetek, te, a súly egye meg a pofátokat, mert a zsidó vár! Innen ered a hely neve: Zsidóvár!” Ottjártamkor Winkler Imre kézdiszentkereszti lakos, kataszteri technikus arról tájékoztatott, hogy a Zsidóvárnál Lengyel Zoltán akkori brassói lakos „1961-ben egy fazék ezüstpénzt talált, melyet be akart olvasztani, de nem sikerült”. Winkler tudomása szerint a pénzekből egy példány a sepsiszentgyörgyi múzeumba került.