Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke egy Facebook-bejegyzésben már kedd este reagált arra, hogy a székely zászló közintézményeken történő használatának tiltását kifogásoló bejegyzése miatt a román külügyminisztérium bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét. Szerdán Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő és a Székely Figyelő Alapjtvány is reagált az esetre.
Posztját azzal indította a magyar politikus, hogy a székely zászlót immáron 10 éve üldözik Romániában annak ellenére, hogy a strasbourgi bíróság elítélte ezt a gyakorlatot. „Aurescu román külügyminiszter az én jubileumi Facebook posztom miatt a mai napon berendelte a magyar nagykövetet és kijelentette, hogy Romániában nincs Székelyföld, ezért nem lehet szimbóluma sem. A székelyek nemzetiségi jogait Románia a győztes hatalmak előtt az 1919-es kisebbségi szerződésben, valamint a háborúkat lezáró békeszerződésekben garantálta. Aurescu Külügyminiszter Úr kíváncsivá tett, hogy jó 100 éves adósságát és a strasbourgi bíróság ítéletét mikor kívánja teljesíteni Románia?” – tette fel a kérdést bejegyzésében a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. A kormánypárti politikus egyúttal leszögezte: Magyarország kiáll a székelyek jogai mellett, beleértve, hogy szabadon használják szimbólumaikat mindenhol, így közintézményekben és közterületeken is.
A kronikaonline szerint a strasbourgi bíróság ítélete kapcsán Németh Zsolt arra utalhatott, hogy két évvel ezelőtt az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kártérítést ítélt meg Tőkés Lászlónak, ugyanis ítélete szerint a székely zászló kitűzésének ügyében a román hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló cikkét. Tőkés 2016-ban fordult az európai bírósághoz a nagyváradi európai parlamenti képviselői irodájának erkélyére kitűzött székely zászló ügyében, amelyet a Bihar megyei törvényszék jogerős ítéletben reklámzászlónak minősített, a váradi rendőrség pedig felszólította a székely lobogó és partiumi zászló eltávolítására. A strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróság helyt adott Tőkés panaszának, megállapítva: a székely zászló eltávolítását elrendelő bíróság nem teljes körültekintéssel járt el az ügy kivizsgálása folyamán, illetve határozatának indoklása hiányos.
FRISSÍTÉS:
Kulcsár-Terza József reakciója
A sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselő így kommentálta az esetet Facebook-oldalán: „A dühöngő nacionalizmusnak és magyarellenességnek Bogdan Aurescu miniszter utasítására most éppen a román külügy adott hangot, miután Németh Zsolt magyar országgyűlési képviselő ismételten megerősítette, hogy mindaddig, amíg a székelyek saját szülőföldjükön nem használhatják szabadon jelképeiket, a székely zászló ott fog lobogni továbbra is a magyarországi közintézmények homlokzatán. Mi megértjük, hogy Aurescu miniszternek és vele hasonszőrű elvbarátainak nehéz elszámolni a rossz lelkiismeretükkel, de akár tetszik nekik, akár nem, bármit is gondolnak vagy mondanak, Székelyföld volt, van és lesz, mi pedig még az ő kedvükért sem fogunk lemondani identitásunkat kifejező jelképeink használatáról.”
Bocsánatkérésre szólítják fel a minisztert
Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a román hatóságok továbbra is folytatják harcukat a székely zászló ellen, annak ellenére, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága még 2021-ben kimondta, hogy annak eltávolítása egy épület homlokzatáról sérti az Európai Emberjogi Egyezmény 10. cikkelyét – közölte Árus Zsolt, a gyergyószentmiklósi Székely Figyelő Alapítvány elnöke arra reagálva, hogy a román külügyminisztérium kedden bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét, hogy közöljék vele: helytelenítik Németh Zsolt, a magyar országgyűlés külügyi bizottsága elnökének az „úgynevezett Székelyföld” zászlójának romániai használatára vonatkozó korlátozásokkal kapcsolatos megnyilvánulását.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.