Romániában a 15–64 évesek körében a rák okozta halálozási arány 48 százalékkal magasabb az uniós átlagnál – hívta fel a figyelmet a romániai rákbetegek egyesületeinek szövetsége (FABC) a rákellenes világnapon, február 4-én kiadott közleményében. Ebből az alkalomból a kormányfő is kifejtette nézetét.
A rákbetegek szövetségének képviselői rámutatnak, a 15–64 éves férfiak körében a halálozási arány 64 százalékkal, a nők körében pedig 27 százalékkkal volt magasabb Romániában az uniós átlagnál, és 2021-ben összesen 46 779-en haltak meg rákban.
A HPV-fertőzés a méhnyakrák 99 százalékában szerepet játszik. Emellett az utóbbi évek tanulmányai alátámasztják a HPV-fertőzés szerepét mint fontos kockázati tényezőt egyes fül-orr-gégészeti rákok, különösen a szájüregi rákok esetében is. Ezek 70 százalékát krónikus HPV-fertőzés okozza – emelik ki a közleményben.
A szövetség elnöke, Cezar Irimia szerint „Románia az elmúlt öt évben előrelépést ért el a rák megelőzése, diagnosztizálása és ellátása terén, beleértve az országos rákellenes terv elfogadását és a standardnak tekintett kezelésekhez való hozzáférés javítását. Ennek első bizonyítéka a tüdőrák okozta elhalálozások csökkenése.” Felhívta azonban a figyelmet: „a nemzetiségünk, életkorunk, az egészségügyi műveltségünk, a jövedelmünk, lakóhelyünk nem befolyásolhatja az egészségügyi ellátáshoz, a rákmegelőzéshez és a kezeléshez való hozzáférésünket”.
A rékellenes világnap alkalmából kiadott kormányközlemény nyugtázza, hogy Romániában a szív- és érrendszeri betegségek után a rákos megbetegedés a második leggyakoribb halálok, ezért a kormány vállalta, hogy a lehető legjobb megoldásokat kínálja a betegek számára a diagnosztizálásra és a kezelésre.
Nicolae Ciucă miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy Romániában van egy olyan nap is, amelyet a rákbetegségek túlélőinek szentelnek. Ennek a napnak szerinte az az üzenete, hogy egy ilyen diagnózist nem lemondással kell fogadni, hanem bízni kell abban, hogy van remény és szakértői segítség. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.