Házasság hete SepsiszentgyörgyönSzeretetbe kapaszkodva

2023. február 16., csütörtök, Közélet

„A szeretet az együttműködés érzelme, ily módon segít a belső erők kiépítésében, melyek révén az egyén kapcsolatba tud lépni nemcsak önmagával, házastársával, hanem felebarátaival és Isten képmásaként Istennel” – fogalmazott dr. Pál Tünde pasztorálpszichológus az idei Házasság hete nyitónapján tartott szabadtéri kiállítás megnyitóján Sepsiszentgyörgy főtéren.

  • Kiállításmegnyitó a főtéren. Fotó: Péterfi Ágnes
    Kiállításmegnyitó a főtéren. Fotó: Péterfi Ágnes

A rendezvénysorozat istentiszteletekkel kezdődött vasárnap, ezt követte Németh László grafikai kiállítása, a további napokon pedig a Mácsafej zenekar koncertje, filmvetítés és imaséta következett. A belvárosi Szent József és a Krisztus Király római katolikus plébániák, valamint az unitárius egyházközség templomaiban tartották a Pál Tünde által immár sokadjára szervezett Házasság hete sepsiszentgyörgyi rendezvénysorozat nyitó istentiszteleteit vasárnap, a házasság világnapján.

 

Személyiségjegyek és házasság

Az istentiszteletek utáni első esemény Németh László kiállításának megnyitója volt a színház előtt. A kiállítás azokat a jellegzetes személyiségjegyeket jeleníti meg a grafika eszközeivel, melyeket a jó házasság fontos elemeiként határozott meg Pál Tünde. „Rendezvényünk kiállításával, de előadásaiban, beszélgetéseiben is arra törekszünk, hogy a résztvevők a modern kutatásokon alapuló személyiségelméletekkel, párterápiás ismeretekkel, a keresztény értékrend bejáratott igazságaival, a kötődésalapú, rendszerszemléletű pszichológiai emberképpel és a biblia emberképével találkozhassanak” – fogalmazott a szakember, hangsúlyozva, hogy a kiállítás „pszichoedukációs céllal” született, a pasztorálpszichológia és művészet összefonódásából. Tavaly a kötődést mutatta be Németh László kiállítása, idén pedig az ötfaktoros (Big Five) személyiségelméletbe kínálnak betekintést a kiállítás és a további vezetett beszélgetések révén a szervezők, mivel számos tanulmány kimutatja, hogy a házaspárok személyiségjegyei befolyásolják házasságuk minőségét, meghatározva, hogy a kapcsolat érzelmileg stabil, az igényeket és szükségleteket kölcsönösen kielégítő lesz, vagy instabil, kapcsolati problémákkal, konfliktusokkal terhelt.

A kiállításmegnyitón a Liszt Intézet sepsiszentgyörgyi irodáját vezető Szebeni Zsuzsa üzenetét is felolvasták, melynek első részében az unitárius egyház égisze alatt kibontakozó színvonalas lelki gondozói és kulturális tevékenység fontosságát ecsetelte az intézményvezető, külön hangsúlyozva az unitárius egyház nyitottságát, majd így fogalmazott: „mai világunkban, amikor háborúk és katasztrófák dúlnak, és a gazdasági válság miatti szorongás is rárakódik a hétköznapi terhekre, miközben minden csatornán elárasztanak minket a felszínes vizuális álfilozófiai tézisek, giccsek és negatív példák ezrei – és valljuk be, a házasságok sem élik virágkorukat –, oázisként hat ez a releváns, formabontó, az embert önvizsgálatra serkentő válaszlehetőség, mely e kiállítás által megfogalmazódik a házasságról”.

 

A rendezvény védnökének köszöntője. Fotó: Toró Attila

 

„A szó és a zene násza”

Hétfőn a Mácsafej zenekar Levél helyett című koncertjén vehettek részt az érdeklődők, mely Korodi Janka és Kolcsár József színművészek közreműködésével ismét rendkívül hangulatosra, lélekemelőre sikeredett. A magyar költészet legszebb szerelmes versei közül válogattak az alkotók az előadáshoz, melyben nő és férfi, költészet és zene, Isten és ember kapcsolata jelent meg és fonódott össze rendkívül izgalmas módon a Krisztus Király-plébániatemplom hatalmas fametszetei alatt. A szent és a profán, a beteljesületlen érzelmek végtelen fájdalma és a marhaszerelem parlagias komédiája jól megfér egymás mellett ebben a produkcióban, mely zeneileg is rendkívül figyelemre méltó alkotás.

A szó és a zene násza a legnemesebb házasság, mely valaha köttetett – mondta Takó István római katolikus plébános az előadás felvezetőjében, hangsúlyozva, hogy csak a szeretetben vagyunk képesek feltárni igazi önmagunkat, és csak a szeretetben vagyunk képesek felfedezni a társunk igazi énjét.

A koncert előtt dr. Kondor Ágota mentálhigiénés szakember, helyi tanácstag, a Házasság hete védnöke osztotta meg a közönséggel gondolatait a szeretet világot éltető, hegyeket mozgató erejéről, mely az ember elemi és elsődleges szükséglete. „Minden ember legmélyebb egzisztenciális szükséglete az a vágy, hogy tartozzon valakihez, aki szereti őt. Ennek értelmében a házasság egyik rendeltetése a szeretet és az összetartozás iránti vágyunk betöltése” – fogalmazott. Sok kedves történet – mese, film, regény – arról szól, hogy egy fiú meg egy lány hogyan találnak egymásra, hogyan szeretnek egymásba, hogyan fogadnak örök hűséget egymásnak, és ott általában véget ér a történet. A valóságban azonban ez nem a végszó, hanem a házasság kezdete, mely néha örömteli, máskor küzdelmes és áldozatokkal jár, de ha igazi alapköve a szeretet, mindig képes a megújulásra – mondta a rendezvény védnöke.
 

Ida regénye

Kedden filmvetítésre került sor a Művész moziban: Goda Krisztina Ida regénye című tavaly készült nagy sikerű produkcióját láthatták a Házasság hete résztvevői, akik zsúfolásig megtöltötték a mozi Fellini-termét. Gárdonyi Géza azonos című regényének legújabb filmadaptációja egy zárdában nevelkedett félárva lány és egy családi örökségét megóvni próbáló fiatalember érdekházasságának romantikus vígjátéka. A történet a múlt század húszas éveiben játszódik, amikor a 18 éves Idát (Mentes Júlia) kicsapják az apácazárdából, ahol addig nevelkedett, így kénytelen hazatérni édesapjához, aki cseppet sincs elragadtatva a lány döntésétől. Minél hamarabb férjhez akarja adni, így gyorsan közzétesz egy óriási hozományt ígérő apróhirdetést. Az ajánlatra rengetegen jelentkeznek, köztük egy fiatal festő, Balogh Csaba (Rohonyi Barnabás), aki nem igazán nyeri el Ida tetszését, taszítják és kölcsönösen megvetik egymást. Egy idő után a köztük lévő feszültség mégis vonzalommá szelídül, kényszerűnek induló együttélésük pedig talán még a szerelmet is elhozhatja számukra...

A film levetítése után egy rövid beszélgetésre is sor került Pál Tünde vezetésével arról, hogy a házasságban gyakran belefutunk abba a hibába, hogy szeretnénk megváltoztatni a társunkat, pedig a személyiségvonásokkal kapcsolatosan végzett kutatások szerint sokkal könnyebb az együttélés azoknak a pároknak, akik el tudják fogadni egymás hibáit. „A film szép példája annak, hogy ha elkezdünk egymásra figyelni, és meglátjuk a társunk személyiségét mozgató belső erőt, akkor másképpen tudunk boldogulni a házasságunkban” – mondta a szakember. Ha pedig változtatni akarunk a házasságunkon, önmagunkon kell változtatni, és ez elhozza a többi változást is.

 

Mácsafej koncert a Krisztus Király templomban. Fotó: Toró Attila

 

Imaséta

A tegnap délután imasétára várták a párokat a Krisztus Király katolikus plébániára, ahol a tervek szerint alkalom kínálkozott az elcsendesedésre, egymással, önmagunkkal és Istennel való találkozásra. A séta állomásain egyszerű gyakorlatok segítségével emlékezhetnek, reflektálhatnak a párok az elmúlt időszakra, felidézhetik a közösen megtett utat, és lehetőségük van célokról, tervekről is beszélni – írták a szervezők az ajánlóban. – Alkalmas hely és idő ez a kérésre, kimondásra és elengedésre, arra, hogy társunk tükrében megláthassuk önmagunk arcát. „Az imaséta természetesen nem plénum előadás, külön szólítja meg a házaspárokat, mindenki csak társával sétál végig a templom udvarán. Nem kísér más, csak Isten” – fogalmaznak. Pál Tünde lapunknak előzetesen elárulta, hogy a séta állomásait Pál apostol szeretethimnusza alapján állították össze, és egy közös beszélgetéssel, teázással tervezik lezárni az utakat. A résztvevők bármilyen jellegű kérdésére nyitottak voltak a szervezők és a jelenlévő lelkészek is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 800
szavazógép
2023-02-16: Közélet - Fekete Réka:

Az egységes próbavizsgákig még tanulni kell

Az elmúlt két hónapban iskolánként szervezett próbavizsgákon a háromszéki nyolcadikosok fele sem érte el az ötöst románból, matematikából is csupán a résztvevők 51,50 százaléka, az érettségi előtt álló végzősök szintén több mint fele bukna matematikából a jelenlegi felkészültség alapján.
2023-02-15: Sport - Miska Brigitta:

Megnyerte a mérkőzést, de pénzbüntetést kapott a Sepsi OSK (Labdarúgás, SuperLiga)

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága két halasztást követően szerdán döntést hozott a magyarellenesség miatt félbeszakított Sepsi OSK–FC U Craiova élvonalbeli bajnoki mérkőzés kapcsán.