Megerősítette hatodik, felsőházi rájátszást jelentő helyét a sepsiszentgyörgyi csapat, amely szombaton hazai pályán emberhátrányban szerzett győztes gólt a hajrában az idén továbbra is nyeretlen FC Hermannstadt ellen a SuperLiga 27. fordulójában. Cristiano Bergodi csapata immár a legutóbbi öt mérkőzésén veretlen, viszont a piros-fehér mezekre komoly kihívás vár, hiszen az alapszakasz utolsó három körében a listavezető FC Farul Constanța, a címvédő Kolozsvári CFR és az FCSB együttesével játszanak.
A házigazdák az első félidőben többet birtokolták a labdát, bár néhány pontatlan távoli lövést leszámítva egyik csapat sem játszott veszélyesen. A háromszéki együttes aztán a 27. percben vezetést szerzett Paul Antoche hatalmas tévedését kihasználva. A védő az alapvonalról feleslegesen húzta vissza a pályára a labdát, amelyet Marius Ștefănescu a kapu elé továbbított, az érkező Adnan Aganović pedig becsúszva az üres kapuba gurított (1–0). A 35 éves horvát középpályás először volt eredményes az idényben. Nem sokkal később a vendégek előtt adódott egyenlítési lehetőség, Petrișor Petrescu szabadrúgását Răzvan Began bravúrral szögletre mentette, majd a sarokrúgás után a felszabadítani próbáló Alexandru Tudorie közel járt az öngólhoz, ám fejese a keresztlécre vágódott.
Szünet után sem változott a mérkőzés, a székelyföldi együttes mezőnyfölényben játszott, ám a helyzetek ezúttal is elmaradtak. Negyedórával a vége előtt felgyorsultak az események, tizenegyeshez jutott a nagyszebeni alakulat, miután Tamás Márk kézzel hárított egy kapura tartó fejest, a videózás után pedig Horia Mladinovici a második sárga lappal kiállította a védőt. A 77. percben Marko Babić magabiztosan értékesítette a büntetőrúgást (1–1), ám a vendégek bizonytalan védelme a hajrában összehozott egy másikat. Mino Sota szabálytalankodott Aganović ellen, így a játékvezető a büntetőpontra mutatott. A 88. percben Mihai Bălașa gólra váltotta a tizenegyest (2–1), majd a ráadásban jól tördelte a játékot a hazai gárda, amely az idényben tizenegyedszer győzött.
SuperLiga, alapszakasz, 27. forduló: Sepsi OSK–FC Hermannstadt 2–1 (1–0).
Sepsiszentgyörgy, Sepsi OSK Aréna, mintegy 2700 néző. Vezette: Horia Mladinovici (Bukarest). Sepsi OSK: Began – Dumitrescu, Tamás, Ciobotariu, Bălașa – Francisco Júnior (Gheorghe, 78.), Matei (Niňaj, 78.), Aganović – Ștefănescu (Papa, 64.), Tudorie (Rondón, 70.), Šafranko. Vezetőedző: Cristiano Bergodi. Hermannstadt: Lețica – Antoche, Bejan, Ene – Medina (Oroian, 46.), Mino, Limaj (Biceanu, 70.), Butean – Petrescu (Alhassan, 46.), Paraschiv (Babić, 70.), Popescu (Balaure, 70.). Vezetőedző: Marius Măldărășanu. Gólszerzők: Aganović (27.), Bălașa (88. – tizenegyesből), illetve Babić (77. – tizenegyesből). Sárga lap: Tamás (36., 75.), Aganović (49.), Tudorie (54.), Bălașa (90+5.), illetve Antoche (62.), Mino (66.), Ene (90+4.). Kiállítva: Tamás (75.).
További eredmények: FC U Craiova–Mioveni 2–1 (gólszerzők: Chițu 12., D. Albu 90., illetve Scarlatache 66.), Aradi UTA–FC Farul Constanța 0–1 (gsz.: Mazilu 60.), Kolozsvári Universitatea–FC Botoșani 2–0 (gsz.: Thiam 28., 84.), FC Rapid–Chindia Târgoviște 2–0 (gsz.: Dugandžić 66. – tizenegyesből, Boldor 68. – öngól), FC Voluntari–Universitatea Craiova 1–0 (gsz.: Rață 50.).
A táblázat:
1. Farul 17 7 3 50–25 58
2. CFR 17 2 7 41–23 53
3. Rapid 14 7 6 37–22 49
4. FCSB 14 6 6 43–30 48
5. Craiova 13 6 8 33–26 45
6. Sepsi OSK 11 8 8 44–25 41
7. U Craiova 10 6 11 33–31 36
8. Petrolul 10 3 13 24–34 33
9. Botoșani 7 10 10 27–40 31
10. Târgoviște 7 9 11 31–39 30
11. Voluntari 7 8 12 24–31 29
12. Kolozsvár 6 10 11 22–33 28
13. Hermannstadt* 9 8 10 28–28 26
14. Argeș 6 8 12 20–37 26
15. Arad 5 9 13 24–36 24
16. Mioveni 3 9 15 20–41 18
* 9 büntetőpont levonva
A Sepsi OSK legközelebb kedden 20.30-tól játszik a SuperLiga 28., hétközi körében, Cristiano Bergodi legénysége az éllovas FC Farul Constanța otthonába látogat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.