Március 1-jén újra megnyitja kapuit a Bajor Gizi Színészmúzeum, ahol az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) programjai, köztük a Latinovits Zoltánra, valamint Börcsök Enikőre emlékező időszaki tárlat, továbbá a Bajor Gizinek és Gobbi Hildának emléket állító állandó kiállítás is látható.
Az „Embernek röpülni boldogság” – Latinovits Zoltán (1931–1976) című időszaki tárlat március 15-ig, a Börcsök Enikő (1968–2021) – „az ember csak a saját múltját ismeri” című kamarakiállítás május 28-ig látogatható szerdától vasárnapig 14 és 18 óra között a Bajor Gizi Színészmúzeumban – áll az OSZMI közleményében.
Mint írják, a földszinten: a „Szép ház, nagy park közepén” című állandó kiállítás a ház egykori tulajdonosának, Bajor Gizinek és a múzeumot alapító Gobbi Hildának állít emléket.
Az emeleten a Kulisszák között című állandó tárlat a színházi alkotó folyamatot mutatja be.
A belépőjegy megváltásával valamennyi tárlat megtekinthető.
A múzeumban március 4-én 10 órakor a Fényből szőtt mesék című sorozatban a Csizmás kandúr látható, március 8-án 15 órakor a villakoncert-sorozatban Eszenyi Zsombor Dániel (klarinét) és Szekrényessy Csanád (zongora) lép fel.
Március 10-én 19 órától Pincétől a padlásig címmel villasétát tartanak Bajor Gizi egykori otthonában. A Nemzeti Színház dívája az 1930-as évektől élt a kétszintes villában. A program látogatói felfedezhetik az épületnek a nagyközönség előtt eddig rejtett, titkokkal teli tereit az egykor menekülteket rejtő alagsortól a titkos kincsek lelőhelyét jelentő padlásig, valamint a kert megannyi rejtelmes zugáig.
Március 13. és 15. között három napon át tartják a Latinovits Zoltán-kiállítás finisszázsát, tárlatvezetéssel, beszélgetésekkel és felolvasószínházzal is felidézik a színész alakját. Március 15-én az állandó és az időszaki kiállítások, valamint a felolvasószínház is ingyenesen látogatható. Március 27-én, a színházi világnapon 15 órakor múzeumi teadélutánt tartanak, amelynek vendége Saly Noémi művelődéstörténész lesz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.