„Kicsit ér – kicsit ér” vagy „nyitni kék – nyitni kék”, ki hogy hallja a széncinege tavaszt kiáltó hangját. Jobbára február végén, március elején napsütötte napokon jelzi a közelgő tavaszt a sárga mellényes madár, amely bemutatásra nem szorul, talán nincs is olyan ember, aki ne ismerné a téli madáretetők gyakori vendégét.
Igencsak feltűnő volt a tavaszt jelző cinege hangja január elején, de az még inkább, hogy a madárpár elkezdett érdeklődni a mesterséges fészekodú iránt, amit tavaly tavasszal akasztottam ki a kerítésoszlopra.
A nyáron nagy volt az öröm, amikor a cinegék elfoglalták a házilag barkácsolt madárházat, ugyanis kis unokámmal, Benett-tel, közösen figyeltük a madarak tevékenységét, melyek kétszer is költöttek még abban az évben. Majd amikor kikeltek a cinegefiókák és a szülők táplálék után voltak, arra is lehetőség adódott, hogy megmutassam az odúban lapuló fiókákat. Így nem zavartuk meg a madarak életét, sőt, a csupasz fiókák szélesre nyitott csőrrel emelgették a nyakukat, Benett pedig új madaras élményre tett szert. Hogy ugyanaz a pár jelent-e meg most is, nem lehet tudni, de széncinegét még nem láttam ilyen korán próbálkozni a fészeképítéssel. Tudni lehet, hogy pusztulásra lenne ítélve a fészekalj, ha valami csoda folytán sikerülne is a költés.
Az elmaradt decemberi fagyok, a januári felmelegedés nemcsak a cinegéket csapta be, hanem más madárfajokat is. Nyáraspatakról jelezték, hogy barázdabillegetőket láttak, négy példány szaladgált a szarvasmarhák között. A barázdabillegető ugyanis vonuló madár, s tavasszal az elsők között érkezik haza. Hogy ezek a példányok az átteleléssel próbálkoztak-e, vagy túl korán érkeztek vissza, az talány.
A februári fagyos napok elől egy istállóba menekültek be, ahol a borjak, tehenek társaságában találtak menedéket, meleget a kinti mínusz fokok ellen. Csak drukkolni tudunk, hogy túléljék a zord téli napokat.
Kelemen László
