Törvénytervezetet nyújtott be a szenátusban Nicolae Ciucă miniszterelnökkel közösen, amely harmadával emelné az erőszakos bűncselekményekért kiszabható büntetéseket – jelentette be február 7-én Lucian Bode belügyminiszter. Mint közölte, javaslatuk szerint a közterületen jogos önvédelemből elkövetett erőszakos cselekményekért nem járna büntetés.
A büntető törvénykönyv tizenegy cikkelyén módosító tervezet értelmében szigorúbb büntetőjogi besorolás alá kerülnének a súlyos érzelmi és szociális következményekkel járó bűncselekmények, ezáltal pedig növekedne az állampolgárok biztonsága és védelme – írta Lucian Bode a Facebookon.
A miniszter szerint a következő bűncselekményekről van szó: ütlegelés, testi sértés, halált okozó ütlegelés vagy bántalmazás, illetve zaklatás.
A zaklatás bűncselekménye esetében harmadával nőne a büntetés, ha az áldozat kiskorú – teszi hozzá a belügyminiszter. A tervezet növelné a kiszabható maximális börtönbüntetést garázdaságért, illetve tömegverekedésért is.
A kezdeményezők ugyanakkor kivonnák a büntethetőség alól a közterületen gyakorolt jogos védelmet. „Az embereknek akkor is joguk van megvédeni magukat, ha nem a saját otthonukban, hanem közterületen éri őket támadás. Ezért a jogos védelem vélelmének hatálya kiterjed nemcsak a magánlakásra, hanem az utcára is” – írta Bode.
A javaslat mindemellett kizárná a hatósági közeg elleni erőszak és az igazságügyi hatóság ellen alkalmazott erőszak bírsággal történő büntetésének lehetőségét; ezekért a bűncselekményekért kizárólag szabadságvesztés lenne kiszabható. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.