Kihirdette Klaus Iohannis államfő a törvényt, amely szerint 3-tól 10 évig terjedő szabadságvesztéssel és a közügyektől való eltiltással büntethető a veszélyes kábítószerek előállítása, értékesítésre/fogyasztásra kínálása, értékesítése, terjesztése, szállítása, beszerzése, vásárlása és birtoklása.
A jogszabály a tiltott kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás megelőzéséről és leküzdéséről szóló 2000/143-as, valamint a vélhetően pszichoaktív hatású termékek eladásának és fogyasztásának megelőzését célzó 2011/194-es törvényt módosítja.
A kiemelten veszélyes kábítószerek esetében a szabadságvesztés 5-től 15 évig terjedhet. Ugyanilyen büntetés róható ki a veszélyes drogok importálása, illetve exportálása miatt is. A kiemelten veszélyes kábítószerek importálása és exportálása 10-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Amennyiben az említett bűncselekmények halálos emberi áldozattal járnak, a börtönbüntetés 15-től 25 évig terjedhet. 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztéssel és bizonyos jogok megvonásával büntethető az a személy is, aki pszichoaktív szereket kínál eladásra, azt állítva, hogy azok törvényesek. Bűncselekménynek minősül a pszichoaktív szerek reklámozása is, és 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.