A tavalyihoz képest több mint ötszörös értékű beruházási tervvel vágott neki az idei évnek a sepsiszentgyörgyi székhelyű, regionális szolgáltató Közüzemek. Az ötvenmillió lejt meghaladó összeg nagyjából háromnegyedét uniós forrásokból reméli az ivóvízellátást és szennyvízkezelést biztosító önkormányzati vállalat. A jelentős hálózatbővítés, nagyobb értékű beruházások mellett saját forrásokból is végeznek kisebb fejlesztéseket, eszközöket szereznek be a meghibásodások, problémák hatékonyabb kezelése érdekében.
A vállalat közleménye szerint 2022-ben 9,8 millió lejes beruházási tervvel indultak, ez idén 54 millió lej. Az összeg java európai uniós pályázatokból származik. A közlemény idézi Kozsokár Attila igazgatót, aki szerint a költségvetést három pillérre építették. Saját beruházási alapból, illetve különböző önkormányzatokkal kötött szerződésekből 9,1 millió lejt irányoztak elő munkálatokra azokban a városokban, ahol a vállalat biztosítja a szolgáltatásokat. A cégvezető szerint további felszereléseket kell vásárolniuk annak érdekében, hogy a mindennapi gondokat, csőtöréseket, kisebb cseréket orvosolni tudják. Elsősorban munkagépekről van szó, a beszerzés összértékét 4,3 millió lejre becsülik.
A legnagyobb tétel a költségvetésben az az öt pályázat, melyek összértéke megközelíti a 41 millió lejt. A vissza nem térítendő támogatásokból Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Kovásznán több kisebb utca szennyvízhálózatának kialakítását oldanák meg, de az ivóvízhálózatot is bővítenék. A megyeszékhelyen az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) révén hat utcában, összesen közel két kilométernyi vízvezeték lefektetését, illetve 18 utcában közel 6,2 kilométernyi szennyvízcsatorna elhelyezését oldanák meg. Erre a beruházásra 1,65 millió eurós támogatást kértek. Kovászna városban 21 utcában tervezik az ivóvíz, míg 23 utcában a szennyvízvezeték lefektetését. A beruházás értéke 1,7 millió euró. A másik jelentős pályázatot a Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) keretében nyújtották be, ennek értéke 9,8 millió lej, és háromezer digitális, távolról leolvasható vízórát, 110 távolról vezérelhető nyomásmérőt, 5 automata vízminőség-ellenőrző berendezést is tartalmaz. Benyújtották továbbá azt a pályázatot is, melynek célja, hogy a cég legnagyobb áramigényű egységeinél, azaz a sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi szennyvíztisztítónál napelemes berendezésekkel egészítsék ki a hálózati energiaellátást. A becslések szerint nyáron, ideális körülmények között az áramszükséglet kétharmadát, télen közel felét lehetne ilyen módon megtakarítani.
Kozsokár Attila ugyanakkor jelezte, hogy ezek az összegek egyelőre nem biztosak, a pályázati eredményektől függnek, úgy tűnik, egyes kiírásoknál akadozik az elbírálás.
A közlemény megemlíti továbbá, hogy a vállalat új székhelyéül szolgáló, a Szépmezői Ipari Park szomszédságában épülő telephely munkálatai jó ütemben haladnak, és várhatóan júliusban megtörténhet az átadás. A kivitelezési költségek a kezdeti 6,7 millió lejhez képest jelentősen megugrottak, egyes számítások szerint akár egymillió lejjel is.