A Sepsi OSK a felsőházi rájátszásban folytatja szereplését, miután tegnap végig uralt mérkőzésen, 4–0 arányban diadalmaskodott az FC U Craiova felett a SuperLiga 23. fordulójában, így 42 ponttal a hatodik helyen zárta az alapszakaszt. A sepsiszentgyörgyi csapat története során harmadszor jutott playoffba. Cristiano Bergodi legénysége vasárnap 16.30-tól a listavezető FC Farul Constanța otthonában kezd.
A január 29-én a vendégszurkolók magyarellenes megnyilvánulásai miatt lefújt mérkőzés újrajátszására közel 6000 néző volt kíváncsi. A kedvenc csapatukat végig sportszerűen biztató hazai szurkolók már a 7. percben gólt ünnepelhettek, a vendégek kapusáról kipattanó labdát Nicolae Păun közelről a jobb alsóba gurította (1–0). A folytatásban is a bátran játszó Sepsi OSK akarata érvényesült, azonban a vendégek kapusa előbb Marius Ștefănescu, majd Adnan Aganović lövését hárította. A háromszéki együttes negyedóra elteltével növelte előnyét, Mihai Bălașa próbálkozása a védeni igyekvő Cristian Gurău kezéről a kapuba pattant (2–0). Ezt követően sem lassított a székelyföldi együttes, amely a szünet előtt ismét betalált, Aganović távoli lehetősége André Duarte fején megpattanva a hálóba vágódott (3–0). A házigazdák a második félidőben ott folytatták, ahol az elsőben abbahagyták, a 49. percben egy szögletet követően Bălașa a kapufára fejelt, a visszapattanót pedig Pavol Šafranko közelről a hálóba továbbította (4–0). Az ötlettelen játékkal előrukkoló Craiova egyetlen veszélyes helyzetet sem tudott összehozni, a végén Sekou Sidibe gólt szerzett, ám a játékvezető les miatt érvénytelenítette. A szervezetten és higgadtan futballozó Sepsi OSK megérdemelt győzelmet aratott, 2019 és 2021 után harmadszor szerepelhet a felsőházi rájátszásban.

SuperLiga, alapszakasz, 23. forduló: Sepsi OSK–FC U Craiova 4–0 (3–0). Sepsiszentgyörgy, Sepsi OSK Aréna, mintegy 5900 néző. Vezette: Radu Petrescu (Bukarest). Sepsi OSK: Niczuly – Dimitrov, Bălașa, Ciobotariu, Dumitrescu – Păun (Gheorghe, 82.), Matei (Tudorie, 71.), Rodríguez (Papa, 68.) – Ștefănescu, Šafranko (Rondón, 71.), Aganović (Francisco Júnior, 82.). Vezetőedző: Cristiano Bergodi. Craiova: Gurău – Negru (Paramatti, 46.), Duarte, Henriques, Huyghebaert (Mascarenhas, 65.) – Albu, Achim – Ganea (Piccolomo, 65.), Bauza, Bahassa – Chițu (Sidibe, 46.). Vezetőedző: Nicolo Napoli. Gólszerzők: Păun (7.), Gurău (16. – öngól), Aganović (44.), Šafranko (49.). Sárga lap: Dumitrescu (72.), Aganović (78.), Tudorie (81.), Papa (85.), illetve Bahassa (78.).
Idegenben játszanak
A harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában mindkét háromszéki csapat idegenben játszik. A Valentin Suciu irányította Sepsi OSK II. szombaton 15 órától a listavezető Blejoi vendégeként lép pályára, míg a Gazda József edzette Kézdivásárhelyi SE szombaton 16 órától a táblázatban negyedik Brassói SR otthonában küzd a győzelemért.
A 17. forduló programja: * ma: Székelyudvarhelyi FC–Brassói Kids Tâmpa (15 óra) * szombat: Păulești–Zernesti Olimpic (15 óra), Barcarozsnyói Olimpic–Plopeni (15 óra), Blejoi–Sepsi OSK II. (15 óra), Brassói SR–Kézdivásárhelyi SE (16 óra).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.