Zágonban ülésezett szombaton a Háromszéki Küldöttek Tanácsa (HKT), amely úgy döntött, hogy Kelemen Hunort, az RMDSZ szövetségi elnökét támogatja az elnöki tisztség további betöltésére. A találkozón ugyanakkor elfogadták a háromszéki kongresszusi küldöttek névsorát, illetve a következő időszak politikai kihívásairól, a munka összehangolásáról is egyeztettek.
Zágon polgármestere, Kiss Augustin köszöntőjét követően Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke a nemrég indított Közösségi Konzultáció kampányról beszélt. Leszögezte, a következő időszak egyik legfontosabb kihívása, hogy a kampány révén minden egyes településen összegezzék az eddig elért eredményeket. „A 2024-es rendkívüli választási év akkor lehet sikeres, ha előtérbe helyezzük az RMDSZ-t, csapatmunkánk eredményeit, hiszen az Európai Parlamenttől a kormányzaton keresztül az önkormányzatokig mindannyian azért dolgozunk, hogy közösségeink az elérhető fejlesztési források nyerteseivé váljanak” – hangsúlyozta.
A küldöttek arról is döntöttek, hogy Kelemen Hunort támogatják abban, hogy folytassa RMDSZ-elnöki megbízatását. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke jelezte, amióta Kelemen Hunor vezeti a szövetséget, sikerült a nagy ellentéteket kisimítani, a konfliktusokat megoldani. „Az RMDSZ viszonya a Fidesszel 2011 előtt rendkívül feszültté vált, Kelemen Hunor elnökként azonban nemcsak hogy rendezte, hanem barátivá tette ezt a kapcsolatot. Nagyon fontosnak tartom ezt, mivel a mi székelyföldi közösségünk is hasonló értékrendet követ, mint a magyarországi kormánypárt. Elnöksége alatt az RMDSZ vissza tudta szerezni a helyhatósági választáson Marosvásárhely és Maros megye, illetve Szatmárnémeti és Szatmár megye vezetését. Kelemen Hunor személyében egyensúlyt és összhangot képviselő elnöke van a szövetségnek”– szögezte le.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.