Rendőrségi üldözés közben egy több bűncselekményt elkövető menekülő motoros balesetet okozott Kézdivásárhelyen, kedden hajnalban.
A Kovászna megyei rendőrség kedd esti közleménye szerint a városi járőrkocsijuk munkatársai rendszám nélküli motorkerékpárra figyeltek fel az Ady Endre utcában, amire hangtechnikájukkal és fényszirénájukkal megállásra szólították fel, ám a motoros menekülőre fogta. Az üldözőbe vett jármű egy útkereszteződésben előzésbe bocsátkozott, és nekiütközött egy szemből jövő autónak, amelyről visszapattant a megelőzött gépkocsinak. A motoros és utasa is elmenekült, behatoltak egy udvarba, ahol a rendőrök elfogták őket. Mind a 23 éves vezető, mind a 22 éves utasa megsérült, őket kórházba szállították ellátásra, és a vezetőtől való mintavételre, a vérben kimutatandó szesztartalom megállapítására. Előzőleg leheletében 0,24 mg/l alkoholtartalmat mutatott ki a szonda. A megelőzött és az elsődlegesen ütközött autó vezetőjét is alkoholszondába fújatták, egyikük sem fogyasztott szeszes italt. A kivizsgálás során bebizonyosodott, a motorkerékpárt nem jegyezték be a forgalomba, a vezetője nemcsak szeszes italt fogyasztott, hanem vezetői jogosítvánnyal sem rendelkezik. 24 órára őrizetbe vették, és előzetes letartóztatását kérik összesen hat bűncselekmény elkövetésének gyanújával: jogtalan és ittas vezetésért, forgalomba be nem írt jármű vezetéséért, gondatlanságból elkövetett testi sértésért, baleset helyszínének elhagyásért és magánlaksértésért. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.