A székely-magyar nép egy vérből származik, csak a sors hozta a különböző megnevezéseket. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc nem csak az akkori magyarországi magyarok szabadságáért zajlott, hanem az egész magyar nemzetért, sőt, a világszabadságért. Ennek a nemes küzdelemnek a szikráját az idén 200 éve született lánglelkű költő, Petőfi Sándor lobbantotta lángra, és ennek a történelmi eseménynek az évfordulóját, március 15-ét a magyar nemzet minden évben megünnepli. A magyarság ma is át tudja érezni az akkori események súlyát, és igaz szeretettel vesz részt a megszervezett megemlékezéseken. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy az idén Szentivánlaborfalván megtartott ünnepségen nagyon sokan voltak.

Az akkori önvédelmi harcokból a székely nép is kivette a részét (Erdély területén), hiszen Gábor Áron, Berde Mózsa, Tuzson János, Turóczi Mózes mellett ezer meg ezer székely hazafi harcolt a hazáért, a szabadságért, és adta életét is, ha kellett; például Szent­ivánlaborfalváról négyen estek el. És hogy a székelység is a maga berkeiben emlékezzék meg a saját hőseiről, a Székely Nemzeti Tanács 2012. január 6-ai határozatában március 10-ét jelölte ki a székely szabadság napjának, azzal az indoklással, hogy a marosvásárhelyi Postaréten 1854. március 10-én végezték ki Bágyi Török János tanárt, Martonosi Gálffy Mihály ügyvédet és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokost, akik újra fel akarták lobbantani a vérbe fojtott 1848-as forradalom lángját. Tehát 2012 óta (a világjárványt kivéve) minden évben március 10-én szervez megemlékezést az SZNT.

Az idén és az előző években is megfigyelhető volt sajnos, hogy sem a helyi, sem a központi RMDSZ székelyek által megválasztott vezető személyiségei nemigen vettek részt ezen a rendezvényen. Hogy megyénkben csak Sepsiszentgyörgyön, központilag pedig csak Marosvásárhelyen  szerveznek ilyen megemlékezéseket, ez is a gyengeség jele, de az, hogy még az itthoni díszgyűléseken se jelenjenek meg az RMDSZ városi és megyei elnökei – talán még a prefektus is elfért volna –, Marosvásárhelyen pedig az országos elnökség tagjai, az bizony nem éppen helyénvaló magatartás. Talán csak a papok az igazi székelyek?

Tapasztalható, hogy hovatovább egyre inkább csökken a székely-magyarok létszáma ezeken a megemlékezéseken. Fejétől büdösödik a hal... Önként adódik a kérdés: ha a székely nép nem tesz meg mindent, amit megtehetne, akkor nem is lesz változás soha. Akkor miért skandáljuk (azok, akik kint vagyunk a téren), hogy Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek? Ha nem tömeges az óhaj, akkor nem is igaz! Ezért kellene a vezetőinknek az élen járniuk...

Nem elég népes a részvétel Gábor Áron születésnapján (július 2.), a nyergestetői csata évfordulóján (augusztus 1.), az úzvölgyi megemlékezésen (augusztus 26.), az aradi vértanúk napján (október 6.), a földvári haláltábor gyásznapján (november 4.) és még sok más, a székely-magyarokat érintő ilyen napon sem. Nagyon sokan vagyunk, akik elvárjuk, hogy a romániai magyarokat képviselő személyek, szervezetek többet tegyenek a székelység érdekében. Vagy ezt másoktól várjuk? Látjuk nap mint nap, ahogy az ellenségeink törnek előre, és ha most nem bizonyítjuk be székely-magyarságunkat, máskor talán késő lesz. Most még van lehetőségünk! Segíts magadon és az Isten is megsegít – erre tanít egy másik bölcs mondásunk. Ha Marosvásárhelyen tízszer ennyien lettek volna, nem kellett volna a járdára szorulni.
Mindezeket az ünnepségeken részt vevők megnyugtatására írom, mert a hangulat nem éppen egészséges.

N. Kányádi Mihály,
Szentivánlaborfalva