Színház
REFLEX5. Március 28-ig zajlik Sepsiszentgyörgyön a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál idei első felvonása a következő előadásokkal: ma 17 órától Stefan Kaegi: Uncanny Valley (Rimini Protokoll, rendező: Stefan Kaegi, kamaraterem), ma 18 órától Sławomir Mrożek nyomán: A mészárszék (Witkacy Színház, Zakopane, rendező: Andrzej St. Dziuk, Háromszék Táncstúdió), ma 19 órától Pintér Béla–Darvas Benedek: Gyévuska (Tamási Áron Színház, rendező: Hegymegi Máté, nagyterem); kedden 18 órától Sławomir Mrożek nyomán: A mészárszék (Witkacy Színház, Zakopane, rendező: Andrzej St. Dziuk, Háromszék Táncstúdió). Honlap: reflexfest.ro.
REFLEX NIGHTLIFE. Amint már megszokhatta a Reflex fesztiválok közönsége, minden nap éjszakába nyúló partival ér véget, melyek helyszíne idén a Tamási Áron Színház előcsarnoka. Ma küb_beat, azaz Kónya-Ütő Bence, a Tamási Áron Színház színésze indítja a hetet, a keddi zárónapon pedig levezetőparty lesz, amit egy zenei applikáció algoritmusa szabályoz majd.
REFLEX-KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓK. A színházi produkciók kapcsán beszélgetésekre kerül sor az alkotókkal. Az Uncanny Valley-közönségtalálkozót a berlini produkció negyedik előadása után, ma 21 órától tartják Tompa Eszter színésznő irányításával. A mészárszék című lengyel előadásról kedden 21 órától beszélget az alkotókkal Kriston Wojtek, a budapesti Lengyel Intézet munkatársa.
ARADI VENDÉGJÁTÉK KÉZDIVÁSÁRHELYEN. A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában a színházi világnap alkalmából ma 19 órától az Aradi Kamaraszínház bemutatja Alina Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata című darabját. Rendezte: Tapasztó Ernő. Jegyár: 20 lej.
Zene
KAMARAZENE-KONCERT. Ma 19 órától Sepsiszentgyörgyön az Árkosi Kulturális Központ hangversenytermében (Zeneház, Olt u. 6.) kivételes négykezes zongorakoncertre kerül sor Zenei portrék címmel, Corina Ibănescu és Șelaru-László Bianca előadásában. Corina Ibănescu a brassói Transilvania Egyetem tanára, a híres zongorista és karmester, Carlo Zecchi növendéke volt a salzburgi Mozarteum Akadémián. A sepsiszentgyörgyi Șelaru-László Bianca a brassói Transilvania Egyetem Zenei Karának mesterhallgatója. A programban válogatás szerepel híres zeneszerzők – Joseph Haydn, Ludwig van Beethoven, Dinu Lipatti, Johannes Brahms, Antonin Dvořák, Maurice Ravel, Jacques Ibert, Scott Joplin és Gabriel Fauré – műveiből. A jegy ára 20 lej, előre is meg lehet vásárolni 9–15 óráig (telefon: 0267 373 651).
KÖZÖS KONCERT. A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében március 29-én, szerdán 19 órától Dalba dúdolt szerzői est címmel rendhagyó közös koncertet tart Gerebenes Ede, Kátai Judit és Orbán Ferenc. A belépés díjtalan.
A JÁNOS-PASSIÓ SEPSISZENTGYÖRGYÖN. A Kónya Ádám Művelődési Ház és a Romániai Szász Evangélikus Egyház Brassói Egyházközsége szervezésében egyházzenei koncertre kerül sor április 2-án, virágvasárnap 19.30-tól a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban. A vallási ünnepek zenés kíséretének hagyományát követve a Capella Coronensis együttes, a brassói Fekete-templom Bach Kórusa és komolyzenei szólisták Steffen Schlandt vezényletével Johann Sebastian Bach egyik legismertebb művét, a János-passiót hozzák el a közönségnek. Szólisták: Gebe-Fügi Renáta (szoprán), Mihaela Ișpan (brácsa), Dan Macavei (basszus, Pilátus), Nicolae Simonov (evangélista), Rusinyak Dmitrij (Jézus). Jegyek az eventim.ro oldalon 40, a városi kulturális szervezőirodában (Szabadság tér 1. szám) 40 és kedvezményesen 20 lejért kaphatók.
Bábszínház
CIMBORÁK BÁBSZÍNHÁZ. A Részeg halottakat nem szolgálunk ki! című, Örkény István egyperces novelláiból készült kirakat-előadást játsszák ma 20.13-tól kizárólag 14 éven felüli nézőknek a színházi világnap alkalmából. Az előadást a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház kirakatánál, a Szabadság téren felépített nézőtérről tekintheti meg 21 néző. Jegyeket foglalni, az előadással kapcsolatban érdeklődni a 0755 335 400-as telefonszámon, Csüdöm Eszternél lehet.
Kiállítás
BAGYINSZKI ZOLTÁN FOTÓMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA. Március 29-én, szerdán 18 órakor Kovásznán a Kádár László Képtárban megnyitják Bagyinszki Zoltán gyulai fotográfus Szecesszió – Válogatás a magyar építőművészeti értékeinkből című fotókiállítását. Megnyitóbeszédet mond Nagy Lajos többszörösen díjazott fotóművész. Közreműködik a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Tiszta Szív vegyes kara (karvezető: Gyerő Katalin).
Tortoma Önképzőkör
Március 28-án, kedden 19 órától a Baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében Generációk (h)arca – Górcső alatt a görgető generáció címmel dr. Gergely Orsolya szociológus, a Sapientia Tudományegyetem adjunktusa (Csíkszereda) tart vetített képes előadást. Kérik a részt venni szándékozókat, hogy vigyék magukkal okostelefonjaikat! Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi műsorán: kedden 16 órától Pán Péter magyarul beszélő és 17 órától románul beszélő, 17.30-tól Avatar 2. – A víz útja (magyarul beszélő), 18.30-tól Hadik (román feliratos), 20.30-tól Nyolc hegy (román feliratos), 21 órától Creed 3. (román feliratos); szerdán 16 órától 101 kiskutya magyarul beszélő és 16.30-tól románul beszélő, 17.30-tól Titanic: 25. évforduló (magyarul beszélő), 18 órától Hadik (román feliratos), 20 órától Dungeons and Dragons: Betyárbecsület (román feliratos), 21 órától 65 (magyarul beszélő); csütörtökön 16 órától Pán Péter (magyarul beszélő), 16.30-tól Hamupipőke (románul beszélő), 17.30-tól Shazam! Az istenek haragja (román feliratos), 18 órától Nyolc hegy (magyar feliratos), 20 órától John Wick: 4. felvonás (magyarul beszélő), 20.45-től Hadik (román feliratos).
Méhes György-mesepályázat
Közel egymillió forint értékű mesepályázatot hirdet Méhes György emlékére a Méhes György–Nagy Elek Alapítvány és a Magyar Írószövetség magyar gyermekirodalmi művek születésének ösztönzésére. A pályázatra olyan alkotók jelentkezhetnek, akik tagjai valamelyik anyaországi vagy határon túli reprezentatív írószervezetnek. A nevezés ingyenes. Egy szerző csak egy, korábban nyomtatásban, internetes felületen még nem publikált művel pályázhat, amelyet a mehesgyorgypalyazat@gmail.com e-mail-címre kell elküldeni április 30-ig. További részletek a tinyurl.com/mesepalyazat címen.
Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Csíki utcai 231-es Dona (telefon: 0372 407 231) gyógyszertár teljesít éjszakai szolgálatot. Kézdivásárhelyen ma 22-es udvartéri Dona (0372 407 089) gyógyszertár a szolgálatos.
FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön egész héten 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. cím alatti Oral Care rendelőben fogadják a sürgősségi eseteket (0267 708 465). Gyermekfogászati ügyeletet a hét minden napján a Lázár Mihály utca 3. szám alatti Sepsi Centrum Dentalnál tartanak (telefon: 0740 092 561).
Röviden
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, régi ruhákat szállít el ma Sepsibodokon, kedden Oltszemen és Zalánban, szerdán Kálnokon és Sepsikörösptakon, csütörtökön Sepsiköröspatakon, pénteken Árkoson. Az üvegért 5 kilónként egy félliteres sört adnak.
ELZÁRJÁK AZ IVÓVIZET. A Közüzemek Rt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy új vezetékre való csatlakozási munkálatok miatt Kovásznán március 28-án, kedden 8–17 óráig szünetel az ivóvízszolgáltatás a következő utcákban: Andrei Șaguna, Mész, Iustinian Teculescu, Fások, Zöld, Tölgyfa.
A WALDORF-PEDAGÓGIÁRÓL. A nagyközönség számára is nyitott rendezvényekkel jelentkezik márciusban a Kézdivásárhelyi Waldorf Egyesület. Forgács Erzsébet, a szadai Meseház Waldorf Óvoda nyugdíjas fejlesztőpedagógusa, az erdélyi Waldorf-kezdeményezések egyik állandó magyarországi meghívottja második előadását március 28-án 17 órától Kovásznán a Kosztándi Képtárban tartja Egyszer volt, hol nem volt... avagy hogyan meséljünk? címmel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.