Mintegy hatszáz óvodás és kisiskolás gyermek látogatott el a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányságra pénteken, a román rendőrség napja alkalmából rendezett nyílt napon.
A megyei csendőrség és rendőrség közös udvarán az egység fegyvereiből, helyszínelő eszközeiből, közlekedésrendészeti laboratóriumából, az állatvédő osztály felszereléséből rendeztek kiállítást, néhány rendőrségi autó is érdeklődést keltett, hisz ki-beszállni lehetett. Továbbá, aki akarta, attól ujjlenyomatot vettek, a gyerekek a forgalmisták terepszőnyegén ismerkedhettek a közlekedési szabályokkal, egy rendőrkutyát is megcsodálhattak, valamint a rohamosztag bemutatóját is megtekinthették. A rendőrök többnapos rendezvénysorozaton vehettek részt, volt focibajnokság és céllövő verseny is.
Március 25-én, gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén tartják a román rendőrség napját, mivel 1822-ben ezen a napon adományozott Grigore Dimitrie Ghica, Havasalföld fejedelme a korabeli rendfenntartó egységnek csapatzászlót, melyen az a bibliai jelenet volt látható, melyben Gábriel főangyal a szeplőtelen fogantatás hírét vitte meg Máriának. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.