Egy csoport kivételével a hét végén véget ért a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság alapszakasza. A Sepsi OSK II. pénteken hazai környezetben döntetlent játszott (1–1) a Székelyudvarhelyi FC ellen, míg a Kézdivásárhelyi SE szombaton kikapott (2–1) a Păulești együttesétől a Sinkovits Stadionban. A sepsiszentgyörgyi alakulat a hetedik, a felső-háromszéki gárda a tizedik helyen zárta az 5. csoportot, így a folytatásban mindkét háromszéki csapat az alsóházban küzd a bennmaradásért.
Igazságos döntetlen
Az első félidőben a székelyudvarhelyi csapat játszott jobban, beszorította a házigazdákat a saját térfelükre. A vendégek mezőnyfölénye helyzetekkel társult, viszont az első félórában Niczuly Rajmund hárította a kapura tartó lövéseket. Lucian Nicolau együttese aztán a 36. percben megszerezte a vezetést, Simó Csongor beadása után Becze Tamás közelről a hálóba fejelt (0–1). Szünet után Valentin Suciu legénysége birtokolta többet a labdát, majd a 65. percben egyenlített, Nistor Ákos előkészítése után Sergiu Șerban 16 méterről a jobb felsőbe tekert (1–1). Ezt követően a hazai alakulat eldönthette volna a mérkőzést, azonban kimaradtak a lehetőségek. Șerban egy kipattanót fölé rúgott, Paul Popa kétszer is pontatlan volt, majd Nistor lehetőségét védte a hálóőr, az ismétlést pedig Șerban a kapufára továbbította. A kimaradt helyzetek a hajrában majdnem megbosszulták magukat, viszont Niczuly bravúrral szögletre mentette Raul Gavîrliță próbálkozását.
3. Liga, 5. csoport, 18. forduló: Sepsi OSK II.–Székelyudvarhelyi FC 1–1 (0–1).
Sepsiszentgyörgy, városi stadion. Vezette: Adrian Dumitru (Târgoviște). Sepsi OSK II.: Niczuly – Crantea, Cîrstean, Moroşanu, Bălănucă, Kocsis (Șerban, 46.), Rența, Ene (Grigore, 89.), Stanilav, Toma (Popa, 69.), Gyulai (Nistor, 46.). Edző: Valentin Suciu. Székelyudvarhely: Vlasa – Marucza, Berkeczi, Kovács Sz., Hadnagy (Ketesdi, 37., Tordai 82.), Savin, Lázár (Gavîrliță), Matei (Aramă, 82.), Simó, Szakács, Becze. Edző: Lucian Nicolau. Gólszerzők: Şerban (66.)., illetve Becze (36.). Sárga lap: Rența (89.), illetve Matei (77.).
Tizedszer maradtak alul
A kézdivásárhelyi csapat annak ellenére remekül kezdte a találkozót, hogy több alapemberét sérülés miatt nélkülözte. Gazda József együttese a 6. percben vezetést szerzett, Pakucs Norbert beadásából az érkező Bagoly Benjámin az üres kapuba továbbított (1–0). A folytatásban kapkodóvá vált a házigazdák játéka, így a vendégek átvették a kezdeményezést. Gabriel Dumitrașcu lövését hárította a céhes városi kapus, aki az első félidő ráadásában már tehetetlen volt, Adrian Vintilă pedig egyenlített (1–1). Szünet után is a Prahova megyei együttes volt aktívabb, egy ellentámadás végén ismét előnybe kerültek, miután a házigazdák az 59. percben labdát vesztettek, aztán Florinel Sandu a hálóba gurított (1–2). A Păulești ezt követően sem lassított, Tankó Zsolt a gólvonalról fejelte ki Dumitrașcu próbálkozását, majd Vintilă a félpályáról a keresztlécet találta el. A hajrában egyenlíthetett volna a Kézdivásárhelyi SE, ám Locotuș Miklós szabadrúgását Raul Dumitru kivédte.
3. Liga, 5. csoport, 18. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Păulești 1–2 (1–1).
Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Viorel Haivas (Botoșani). KSE: Bunduc – Albu A., Szőcs (Papp, 71.), Locotuș, Gajdó (Pătrășcoiu, 71.) – Kerestély (Gergely, 58.), Tankó, Bagoly – Pakucs (Bântă, 80.), Sánta T., Bandi (Péter, 58.). Edző: Gazda József. Păulești: Dumitru – Țugui, Ștefan, Pătrașcu, Țăranu, Dumitrașcu, Lazăr, Vrăjitoarea (Ioniță, 68.), Vasile (Leca, 90+2.), Sandu (Saulea, 76.), Vintilă (Mihai, 90+2.). Edző: Florin Pripu. Gólszerzők: Bagoly (6.), illetve Vintilă (45+2.), Sandu (59.). Sárga lap: Gajdó (45.), illetve Vrăjitoarea (26.), Lazăr (49.), Vintilă (62.).
További eredmények: Zernesti Olimpic–Blejoi 3–3 (gólszerzők: Mariean 51., Marinescu 70., Șerban 72., illetve Nițescu 13., Munteanu 63., Enache 68.), Brassói Kids Tâmpa–Barcarozsnyói Olimpic 0–1 (gsz.: Drugă 82.), Plopeni–Brassói SR 1–1 (gsz.: Iancu 56., illetve Popa 70.).
A táblázat:
1. Blejoi 13 3 2 54–19 42
2. Plopeni 9 5 4 18–10 32
3. Barcarozsnyó 9 3 6 27–19 30
4. Brassói SR 9 3 6 26–22 30
5. SZFC 7 4 7 31–20 25
6. Păuleşti 7 3 8 21–33 24
7. Sepsi OSK II. 5 4 9 25–39 19
8. Kids Tâmpa 5 3 10 22–31 18
9. Zernest 4 4 10 27–40 16
10. KSE 4 4 10 15–33 16
Március 31-én a Sepsi OSK II. itthon játszik a Brassói Kids Tâmpa ellen, míg a Kézdivásárhelyi SE április 1-jén a Székelyudvarhelyi FC vendégeként lép pályára az alsóházi rájátszás első fordulójában.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.