Palackozott ásványvízre vagy sörre cserélhetik a sepsiszentgyörgyiek a háztartásaikban felhalmozódott, fölöslegessé vált üvegpalackokat, befőttesüvegeket az év első üveggyűjtésén, melyet a Tega Rt. március 31-én és április 1-jén szervez.
A köztisztasági társaság munkatársai ezúttal is hat helyen veszik át az üvegeket: a Szemerja negyedben a Szabó Kati Sportcsarnok melletti parkolóban, az Olt negyedben a Penny Market szomszédságában, a Kós Károly úton a régi kenyérgyárnál, az Állomás utcában a buszpályaudvarral szemben, a Kálvin téri parkolóban, valamint a hulladékudvarban, az Energia utca 2. szám alatt. A Tega Rt. jelezte, pénteken 12 órakor kezdődik az akció, szombaton azonban már korábban, 10 órától fogadják az érdeklődőket. Az üvegszüret mindkét napon 19 óráig tart.
Máthé László igazgató szerint ez a társaság egyik legnépszerűbb akciója, és amíg van érdeklődés, mindenképp tartanak üveggyűjtést. Tavaly három alkalommal lehetett leadni a fölöslegessé vált üvegeket Sepsiszentgyörgyön az alkalmi gyűjtőpontokon, a legutóbbi, szeptember végén zajlott akción több mint 60 tonna üveg gyűlt össze. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.