A nagyböjti időszak utolsó vasárnapja egyben a nagyhét kezdetét jelenti, és ilyenkor, virágvasárnapon tartják sok gyülekezetben a konfirmációi ünnepi istentiszteletet. Vas'rnap Háromszék számos településén székelyruhába öltözött fiatalok vonultak Isten házába, hogy bizonyságot tegyenek hitükről.
Zelenák József sepsiszentgyörgyi evangélikus esperes lapunknak úgy fogalmazott, a konfirmálás megerősítés a hitben, egy új életlehetőség a tizenéves fiatalok számára, akik most indulnak el a felnőtt keresztyének útján. Elsősorban az Istenben való hitben kapnak megerősítést, de az is fontos, hogy higgyenek magukban, közösségeikben és a magyar nemzetben – mondotta.
A sepsiszentgyörgyi evangélikus gyülekezetben idén négyen konfirmáltak, a szemerjai református egyházközségben negyvennyolcan, a belvárosi református gyülekezetben harmincnégyen vallották meg hitüket. A vártemplomi egyházközségben pünkösdkor, a Gyöngyvirág utcaiban szintén májusban tartják a konfirmációt, a helyi unitáriusoknál áldozócsütörtök utáni vasárnap.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.