Őrizetbe vettek tegnap az orosz hatóságok egy nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze volt ahhoz a vasárnapi szentpétervári robbantáshoz, amelynek következtében életét vesztette Vladlen Tatarszkij Kreml-párti haditudósító és blogger, és további 32 ember megsebesült.
A 26 éves gyanúsított, Darja Trepova őrizetbe vételéről az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) tett bejelentést tegnap reggel a Telegramon, majd délután közölte: „a nyomozásnak bizonyítékai vannak”, hogy a bűncselekményt Ukrajna területéről tervezték és szervezték meg.
Ezzel egybehangzóan az orosz Nemzeti Terrorizmusellenes Bizottság közölte, hogy a Tatarszkij elleni terrortámadást az ukrán különleges szolgálatok tervelték ki, a szabadságvesztésre ítélt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus alapította Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvánnyal (FBK) együttműködő „ügynökök” bevonásával. A hatóság szerint Trepova az Oroszországban szélsőségesnek minősített FBK aktív támogatója, akit 2021-ben többször felelősségre vontak az általa anyagilag is támogatott alapítvány akcióin való részvétel miatt. A gyanúsított a tavaly februárban elkezdődött ukrajnai háború ellen is tüntetett. A Nyomozó Bizottság is rámutatott, hogy Trepova az FBK támogatója, és hogy ellenzéki nézeteket vall.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szintén terrorcselekménynek minősítette a történteket, hangot adva azon véleményének – még az SZK bejelentése előtt –, hogy a merényletet Kijevben szervezhették meg. „A kijevi rezsim támogatja a terrorakciókat, és az állhat Vladlen Tatarszkij, valamint sok más ember 2014 óta történt meggyilkolása mögött – ezért folyik a különleges hadművelet” – mondta Peszkov.
Trepova a nyomozati anyag és a médiának nyilatkozó szemtanúk szerint vasárnap egy robbanószerkezetet rejtő gipsz mellszobrot ajándékozott Tatarszkijnak, aki szerzői estet tartott egy helyi kávézóban. A merénylet következtében 33 ember megsebesült, közülük 22-en kórházi ápolásra szorulnak. Nyolcuk állapota súlyos.
Trepova a hatóságoknak elismerte, hogy ő adta át Tatarszkijnak a szobrot. Szvetlana Petrenko, az SZK szóvivője közölte, hogy a hatóság kihallgatja a gyanúsítottat és meg fogja állapítani a gyanúsított indítékát. Orosz médiabeszámolók szerint a képzőművészi és közgazdászi végzettségű Trepova a rendezvényen azt mondta, hogy egy saját készítésű szobrot akar Tatarszkijnak ajándékozni. A gyanúsított szentpétervári lakhelyén a rendőrök vasárnap este házkutatást tartottak, kihallgatták anyját és nővérét is. A gyanúsítottnál Üzbegisztánba szóló, vasárnapra érvényes repülőjegyet találtak.
A Meduza című, Rigában szerkesztett orosz ellenzéki portál idézte Ivan Zsdanovot, az FBK igazgatóját, aki szerint a moszkvai vádat cáfolni sem érdemes. Zsdanov a maga részéről azt állította, hogy a blogger-propagandistát az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) „likvidálta”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.