Az angol bajnok Manchester City hazai környezetben 3–0-ra diadalmaskodott a Bayern München felett, míg az Internazionale 2–0-ra győzött a Benfica vendégeként a Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén, kedden.
A Manchester City a 27. percben megszerezte a vezetést, miután az első BL-gólját jegyző Rodri tökéletes tekerésére a bajorok kapusa nem tudott odaérni. A szünetben könnyűszerrel lehetett volna kétgólos vezetés, Yann Sommer rossz kijövetelét majdnem megbosszulta Pep Guardiola csapata, viszont a svájci hálóőr nagy bravúrral hárított. A második játékrészt remekül kezdte a bajor gárda, sorra jöttek a Leroy Sané-helyzetek, azonban Ederson állta a sarat. A túloldalon voltak hibák, amelyekből jöttek a City-lehetőségek, az 50. percben hajmeresztőt bakizott a Bayern védelme, de a 70. percben esett második City-gól is egy megingás miatt született. Dayot Upamecano veszített labdát, Erling Haaland pedig nagyon önzetlenül áttette a túloldalon érkező Bernardo Silva irányába, aki védhetetlenül bólintott a kapuba. Nem sokkal később a norvég csatár is betalált, így megszerezve 45. gólját az idényben, 26 BL-mérkőzésén 34 gólt szerzett már pályafutása során. A hajrában is inkább Guardiola együttese veszélyeztetett, javarészt csak a bajor alakulat kapusán múlott, hogy nem lett nagyobb a különbség.
Eredmények, negyeddöntő, első mérkőzések: Manchester City–Bayern München 3–0 (gólszerzők: Rodri 27., Silva 70., Haaland 77.), Benfica–Internazionale 0–2 (gólszerzők: Barella 51., Lukaku 82., tizenegyesből). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.