Hargita megyébe hívja az Európai Parlament petíciós bizottságát a testületnek címzett levelében Borboly Csaba tanácselnök, hogy a bizottság tagjai a legtöbb medvekárt jegyző romániai megyében tájékozódjanak a problémáról.
Hargita megye önkormányzata közleményében azt írta, hogy az Európai Parlament Petíciós Bizottsága (PETI) május 15–18. között Romániába érkezik helyszíni tájékozódásra. A látogatás egyik oka a Borboly Csaba tanácselnök által a medvekérdés kapcsán még 2019-ben benyújtott petíció, melyhez Kovászna, Maros és Brassó megyének az elöljárói is csatlakoztak. Emlékeztetnek, hogy a petíciót már tárgyalta az EP-bizottság, ám mivel a romániai környezetvédelmi minisztérium az elmúlt időszakban számos lépést tett a nagyvadakkal való együttélés problémájának megoldására, nem zárta le, hanem nyomon követi az intézkedéseket. A bizottság Székelyföldre is kiszáll, május 16-án Sepsiszentgyörgyön tart helyszíni szemlét, de Hargita megyei látogatás nem szerepel a programban – áll a közleményben.
Borboly Csaba tanácselnök április 13-án, csütörtökön levélben fordult a testülethez, melyben üdvözölte a kezdeményezést, és kérte, hogy a küldöttség a legnagyobb medvepopulációt számláló és legtöbb vadkárt jegyző megyébe is látogasson el, jelezve a lakosság felé, hogy „brüsszeli szinten is fontos az ügyük”. Úgy vélte, „a teljes kép kialakítása érdekében” célszerű lenne, ha az uniós küldöttek találkoznának a megye érintett intézményeinek képviselőivel, az Európai Unió Regionális Nagyragadozó Platformjának Hargita megyei tagjaival.
Hargita megyében 2016 óta közel 2200 medvekárt jegyeztek. A medvék 95 esetben emberre támadtak, több halálos áldozatot okozva; tavaly 15, idén három támadás történt – írták. „Az ilyen mértékű veszélynek kitett uniós polgárokkal szemben az lenne tisztességes, ha éreznék, hogy az európai intézmények odafigyelnek rájuk” – idézi a közlemény Borboly Csabát, aki szerint a bizottság távolmaradása „félreértésre adhat okot”, a probléma által leginkább érintettek felületesnek értékelhetik a látogatást.
A 2019 novemberében iktatott petícióban az érintett erdélyi megyék elöljárói a romániai barnamedve-populáció kezelése kapcsán emeltek panaszt, kifogásolva, hogy a román kormány kevés erőfeszítést tesz a polgárok és tulajdonuk védelmében.
Vincze Loránt EP-képviselő, a bizottság RMDSZ-es tagja korábban a Forestmania.ro szakportálnak úgy nyilatkozott: a brüsszeli testülethez kétfajta petíció is érkezett a romániai barna medvék kapcsán: egyes civilek a lakosság biztonságának növelését, mások az állatok védelmét szorgalmazták. Mint mondta, romániai látogatásán a küldöttség a petíció szerzői mellett a szakma, a civil szféra és a hatóságok képviselőivel is találkozik, s a medvekérdés mellett az illegális erdőirtás ügyét is vizsgálja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.