Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a hagyományosan a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartott közgyűlése keretében adta át múlt szombaton a szervezet elismeréseit. A díjazottak között van Csinta Samu sepsiszentgyörgyi újságíró, közíró, a Háromszék munkatársa, akit Benkő Levente, a Művelődés folyóirat főszerkesztője, lapunk külső munkatársa méltatott. A laudáció szerkesztett változatát közöljük.
Csapjunk bele a lecsóba… – általában ezzel a tőmondatával indult a naponta úgy fél tíz tájt kezdődő szerkesztőségi értekezlet. S akkor ízekre szedtük az aznapi lapszámot, majd megnéztük, hogy mi lenne a másnapi menü. Kolozsváron, a Krónika Thököly, majd a költözést követően Méhes utcai szerkesztőségében voltak ezek a csak és kizárólag szakmai mederben zajló elemzések-egyeztetések; éppen Samunak köszönhetően mellőzve az olyan ártalmasságokat, mint például a hiúság, a szakmai irigység vagy a hiszti. És tíz esetből legalább kilenc és félszer úgy álltunk fel az asztal mellől, hogy „azért ez vállalható lapszám lett”. Mindez a kétezres esztendők legelső évtizedében volt.
A történet megértéséhez vissza kell kanyarodnunk egy kicsikét. Csinta Samu ugyanis a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban eggyel járt felettem. A hetvenes évek derekán volt ez, amikor a sepsiszentgyörgyi Textil, akkori hivatalos nevén az OSC – Olt Sport Club, a mai OSK elődje, ahol az ő édesapja, Samu bácsi is kergette a bőrt és lövöldözte a gólokat egykoron! –, tehát az OSC a B-, a baróti Bányász – a nagyajtai Hargitában ügyeskedő áldott emlékű édesapám fiatalkori örökös ellenfele! – pedig a C-osztály kapuit döngette. Mindkettő felfelé. Mindkettő sikerrel.
Az iskolás évek utáni sikertelen egyetemi felvételik nyomán bizonyára olyan volt a Samu szája íze (is), mint apáinké ama berni vébédöntő után. Azóta Samu a nyilvánosság előtt adott hálát a Jóistennek, hogy nem jogász és nem filozófus lett belőle, hanem újságíró.
Sok évek után, 1990 januárjában Szentgyörgyről Barót felé arról beszélgettünk a buszon, hogy Új Sport címmel lapot indítanak, s hogy Budapestre készül, újságírást tanulni. A Bálint György Újságírói Főiskolán szerzett fundamentum az amúgy is kéznél levő tehetségével oda vezette őt, ahova: az Új Sport, a Pesti Hírlap, az Esti Hírlap, a Sportissimo, a Magyar Hírlap, az Erdélyi Napló, miként szó volt róla: a Krónika; a hazafelé ívelő pálya újabb szakaszában pedig a Háromszék, s e behálózós világban egyben a Nemzeti Sport szerkesztőségébe is.
Nem akármilyen pálya, és nem akármilyen szint ez! Már hogy volna az, amikor az ember atlétikai vagy/és másmilyen világversenyeken lehet ott és a helyszínről tudósíthat? Amikor magával Juan Antonio Samaranch NOB-elnökkel parolázhat. Vagy amikor az 1995-ös göteborgi atlétikai világbajnokságról a Magyar Televízió helyszínről közvetítő riportere, Gulyás László világgá kürtöli: „most szól Csinta Samu, hogy a női szám toronymagas esélyese azért teljesít gyengécskén, mert lázas…” Élő adásban, kérem! (…)
Jut eszembe: atlétika! Legénykorában Samu valami 10,80 másodpercet tudott száz méter síkon. Ha olyan nyolcvan-kilencven évvel korábban születik, Athénban – a millennium évében – aranyérmes. Világcsúccsal! De mivel nem az újkori olimpiák hajnalán, hanem a római nyári játékok évében születtél, hát sajnálom, ez van, Samu…
Amúgy nem olyan nagy baj, hogy így történt, mert Samunk így legalább szintet léphetett. Írásbelit. És megírhatta remek könyveit. Mindenkinek a legjobb szívvel ajánlom az Arisztokraták honfoglalásá-t, a Kallós Zoltán életét megörökítő A Lélekmentő című regényt, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány első negyedszázadát összefoglaló Úton az Ararát felé-t, a mikós diákok hetvenes évekbeli „lázadását” megörökítő Plakátballadát vagy/és a négyszeres olimpiai bajnok tornászcsillag földink, Szabó Kati pályafutását megörökítő Az ötödik szer, az Al cincilea aparat címmel román nyelven is megjelent életregényt.
És a legjobb szívvel ajánlom azt a briliáns közéleti, ezen belül sportpublicisztikát, amelyet a Nemzeti Sport honlapján rendszeresen szállít, és amellyel eligazít bennünket a sportvilág kevésbé ismert pályáin. És amelyre e díj névadója, Krenner Miklós is elismerően bólinthat odafentről; még akkor is, ha Spectator nem a sport műfajában utazott. S mert Spectator, más nevén Szürke barát – így, külön! – a magyar értelmiség kivándorlását teljes joggal nevezte „nagy erdélyi bűn”-nek, hát mondok három nevet: Kós Károly és Benedek Elek. Szembejövő, hazatérő emberek mindketten; egyik bánsági svábból lett ízig-vérig erdélyi, kalotaszegi magyar, a másik földink, erdővidéki székely. A harmadik, Csinta Samu is ilyen. Minden értelemben. Igaz, hogy ő más pályákon futkos, de amit letesz az asztalra, hát tíz esetből legalább tízszer az is vállalható!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
