Tőkés László és több MPP-s politikus — bevallhatjuk, számunkra is szimpatikus tartalommal és hangnemben — vágta az RMDSZ-es politikusok fejéhez, hogy csak a hatalom megtartását tartják szem előtt, ezért kívánnak bárkivel, bármikor frigyre lépni. Azonban ha erőt veszünk magunkon, és túltesszük magunkat bizonyos ösztönös, emberi reakciónkon, akkor a mai politikai helyzet sokkal árnyaltabb képet fog nyújtani.
Tőkés László és a többi, szórványból jövő politikus nehezen vagy egyáltalán nem tudja megérteni, hogy mit jelent a székelységnek az, ha a meglévő kevés magyar szakember által vezetett intézmény román — 99 százalékban az utóbbi években betelepített-betelepedett — vezetőt kap. A szórványban simán megszüntetnek egy-egy magyar osztályt, mert az nem teljesíti a ,,törvényes" feltételeket (ez román gyerekek esetében természetesen nem téma), az állami gyermekvédelmi rendszerbe bekerült magyar gyerekek rekordidő alatt felejtik el anyanyelvüket, keresztelik át őket ortodoxokká, 20—30 százalékban magyar településeken alig van magyar iskola, magyar utcanév, magyar vonzatú köztéri szobor, közpénzből támogatott kulturális vagy sportesemény. Ez a szórványban mind ,,lenyelt" gombóc és egyben szomorú tény. A mai politikusok — az RMDSZ-esek nagy része is —, ebben a légkörben felnevelkedve, nem is lát egyéb lehetőséget.
DE. Mi is a helyzet nálunk?
Itt megszoktuk — Istennek hála —, a magyar főtanfelügyelő vigyáz arra, hogy minden faluban legyen magyar oktatás — így vagy úgy —, a gyermekvédelembe bekerült magyar gyerekek magyar nevelőszülőknél magyar szellemben nevelkedjenek, jut pénz magyar művészeti és sportrendezvényekre, nem tudnak ortodox katedrálist építeni a központi Erzsébet park helyére, ha erre valamelyik ortodox pópa kedvet kap, és nem változtatták a Kós Károly utca nevét Unirii vagy egyéb, a nagy egyesülést dicsőítőre. Vagy, ami ugyancsak fontos, nem küldték haza fiataljainkat a közintézményekben meghirdetett állásinterjúkról, mert nem beszélik tökéletesen az államnyelvet.
Megszoktuk és elkényelmesedtünk. Most nagy az esély, hogy változzék a helyzet. Ne legyenek hiú álmaink: az egycsapásra tömegesen székelyföldivé lett román intézményvezetők MINDENT meg fognak tenni, hogy mi is megszokjuk, esetleg elfogadjuk azt, ami Erdély többi részén már megszokott, elfogadott. Legtöbbjük számára nincs más prioritás, mint hogy a maguk arcára formálják új hazájukat. Szemük előtt csak az lebeg: ez Románia, egyetlen hivatalos nyelv a román, magyar ember nem él az ország területén, csak magyar nemzetiségű — vagy egyesek szerint csak elmagyarosodott — román. Természetesen nem szeretnék általánosítani, hisz rengeteg jóérzésű ember is van, de garantálhatom, hogy ezek közül csak elhanyagolható számú, ki intézményvezető lesz.
Fontos kiemelnem, hogy e helyt nem az RMDSZ mellett szeretnék kampányolni, csak arra rávilágítani, hogy az összkép sokkal árnyaltabb, mint hogy két perc alatt hosszú távú véleményt alkothassunk róla.
Most pedig egy felhívás a megyei politikai és civil szervezetekhez: szem előtt tartva a fentieket, javaslom, hogy amennyiben a román pártok hozzányúlnak olyan megyei intézményekhez, mint a tanfelügyelőség, gyermekvédelem, művelődési és sportigazgatóság stb., tegyék, tegyük meg kötelességünket. Vonuljon a székely utcára, és mutassa meg, hogy életképes. Nem kell bizonyítanunk semmit, helyettünk bizonyít, ha erre esetleg szükség lenne, múltunk. Csak meg kell mutatnunk: történelmi örökségünk, polgári jogunk és kötelességünk összegyűlni, és békésen demonstrálni értékeink, jövőnk mellett.
Blénessy Botond
