A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület által 13. alkalommal megszervezett háromnapos Tavaszi Zöld Napok rendezvénysorozat zárómozzanataként nyílt meg vasárnap délután a Vigadó emeleti dísztermében a Bod Péter Tanítóképző bútorfestő szakkörén készült munkákból álló kiállítás.
Az elmúlt nyolc hónap alatt készített munkákból ízelítőként harmincat állítottak közszemlére három templom – a zabolai református vártemplom, a kézdimartonfalvi református templom és a szacsvai református templom – mennyezetkazettáinak másolataiból. A sikeres pályázatról és a szakkör munkájáról Kis Emese programfelelős elmondta: 2021-ben és 2022-ben már sikeresen pályáztak a Nemzeti Művelődési Intézetnél két szakköri tevékenységre, az idén megnyert harmadik pályázatuknak köszönhetően a bútorfestés fortélyairól tanulhatott a tanítóképző négy diákja Dénes Mária Magdolna és Kovács Ilona bútorfestőktől. A szakköri tevékenységekbe a Zöld Nap Egyesület külföldi önkéntesei és a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének a tagjai is bekapcsolódtak. Kis Emese köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a pályázat lebonyolításához. Ezt követően Szabó Szilvia, illetve Csiszer Brigitta, Pakó Kamilla és Nagy-Oláh Adrien egy-egy énekszámot adott elő. A kiállítás május 7-éig tekinthető meg, aznap délután a kézdimartonfalvi templomba kerülnek át a mennyezetkazetta-másolatok.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.