„Szépek, egyre szebbek” – jegyezte meg egy hölgy tegnap délután, miközben az Erzsébet park felső sétányán szemlélte a TransNatura Természetfotó Klub hagyományos, városnapi kiállításának alkotásait.
Bár a korábbi kiadásokhoz képest ezúttal kevesebb fotót láthatnak az érdeklődők, minőségben ezek mégsem maradnak el a tavalyi alkotásoktól, sőt, talán picit jobbak is – szögezte le köszöntőjében Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója a Nagy pillanatok című tárlat megnyitóján. A címválasztás kapcsán jelezte, a természetfotósok számára néha megadatik az a szerencsés pillanat, amikor éppen minden feltétel adott ahhoz, hogy megörökítsék a természet által megvillantott egyedi, különleges eseményeket. A siker mindössze abban rejlik, hogy pusztán csak sikerült jó időben ott lenniük, és „ezek azok a bizonyos nagy pillanatok, amelyek egy természetfotós életét különösen be tudják aranyozni” – ismerte el. Úgy vélte, a természetfotózás kiaknázatlan története Székelyföldnek, a TransNatura Természetfotó Klub pedig tárlatain keresztül igyekszik évről évre szemléltetni a térség fantasztikus természeti kincseit. „Igyekszünk nem csak az itthoniaknak megmutatni, hogy mire is kellene büszkének lenni, melyek azok a dolgok, amelyeket különösen védeni kellene vagy amelyeket meg kellene mutatni, vagy amelyekre azért lehetünk büszkék, mert másnak már nincs ilyen” – összegzett Demeter János.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.