Történelmi, sőt, üdvtörténeti jelentőségű volt Ferenc pápa április 28–30-i magyarországi apostoli látogatása – értékelt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tegnap Budapesten a Ferenc pápa magyarországi látogatásáról tartott sajtótájékoztatón, köszönetet mondva a politikai élet szereplőinek és a sajtónak is a korrekt hozzáállásukért.
Semjén Zsolt szerint az állami és az egyházi szervek 100 százalékban megtették kötelességüket, de ahhoz, hogy „ez a három nap ilyen csodálatosra sikerült”, kellett a Szentatya karizmája, a Szentlélek tapintható jelenléte, a közreműködők ezreinek munkája és a százezernyi résztvevő is, aki eljött az eseményekre. A miniszterelnök-helyettes köszönetet mondott a politikai paletta minden oldalának, amiért felelősségteljes és méltó hozzáállásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy békességben lehessen fogadni a pápát.
Ferenc pápa valamennyi beszéde kifejezte a béke iránti vágyat, mindez a nemzetközi sajtó rosszindulatú próbálkozásainak ellenére is egybecsengett a magyar kormány álláspontjával, hiszen Magyarország a háború kitörésének első napja óta a béke oldalán áll – emelte ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár ugyanazon a sajtótájékoztatón.
Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke „nemzeti ünnepnek” nevezte a pápalátogatás három napját, amelynek hatása hónapokon, éveken keresztül el fog kísérni. Kiemelte: a Szentatya szavaiból megerősítés sugárzott, hogy Közép-Európában kulcsszerepe van a magyarságnak. A magyar egyház feladata, hogy híddá váljon Kelet és Nyugat között, a kereszténységét elveszítő világ és a kereszténység között, és minden körülmények között kitartson az evangéliumi értékek mellett. Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, a pápalátogatás nemzeti koordinátora elmondta: a pápalátogatás után a feladat, hogy Ferenc pápa szavait, gesztusait, gondolatait a hétköznapi életben minél inkább „életre és konkrét tettekre tudjuk váltani”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.