Varga Barnabás, a Paksi FC csatára a második helyre lépett elő a labdarúgók nemzeti bajnokságok szerinti eredményességi világranglistáján azt követően, hogy múlt pénteken három gólt szerzett a Kecskeméti TC ellen, így idén 16 találatot jegyzett az NB I.-ben.
A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS összegzése szerint a magyar csatárt csak az argentin Germán Cano előzi meg, aki brazil klubcsapata, a Fluminense színeiben 17 gólnál jár 2023-ban. Az IFFHS kiemelte, hogy a 28 éves Varga a Paks legutóbbi tíz bajnoki találatából egymaga kilencet szerzett.
Jelenleg mögötte van a rangsorban a Manchester City norvég támadója, az Aranycipőre a legnagyobb eséllyel pályázó Erling Haaland is, akinek múlt vasárnapig 13 gól volt a termése, ami a 14. helyet jelentette számára. Ezt követően a norvég támadó szerdán a West Ham elleni bajnoki találkozón is betalált, ezzel megdöntötte a Premier League-ben az egy idényben szerzett gólok rekordját (35).
A január 1. és április 30. közötti időszakot figyelembe vevő listán a harmadik helyezett Declan McManus is 16 találatot jegyez, de mivel a pontvadászatok erősorrendjében a walesi a magyar mögött van, a skót futballista Varga Barnabás mögé szorul.
A magyar csatár második évét tölti az élvonalban, az előző idényben a Gyirmót FC mezében 29 mérkőzésen 13 találatot és 6 gólpasszt jegyzett, míg a jelenlegi szezonban 28 találkozón 26 gólt szerzett és kiosztott két asszisztot. A támadó idén márciusban a magyar válogatottban is bemutatkozott, a Bulgária elleni (3–0) Európa-bajnoki selejtezőn több mint fél órát töltött a pályán.
A világranglista dobogósai: 1. Germán Cano (argentin, Fluminense) 17 gól, 2. Varga Barnabás (Paksi FC) 16, 3. Declan McManus (skót, The New Saints) 16.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.