A magyar jégkorong-válogatott egyértelmű célja, hogy bennmaradjon az elitosztályban a ma kezdődő, Tamperében és Rigában zajló világbajnokságon. Ehhez Kevin Constantine szövetségi kapitány csapatának a hét forduló során legalább egy győzelmet kell elérnie.
Magyarország a második világháború utáni korszakban harmadszor szerepelhet a legjobbak között. 2009-ben Svájcban mind a hat mérkőzését elvesztette, aztán 2016-ban Oroszországban már sikerült győzni, azonban a fehéroroszok elleni diadal a körbeverések miatt nem ért bennmaradást. A magyar válogatott annak következtében tudott tavaly Ljubljanában a házigazda szlovénok mögött a második helyen feljutni, hogy az ukrajnai háború miatt az elitből kizárták az orosz és a fehérorosz alakulatot, helyükre pedig a nemzetközi szövetség a francia és az osztrák együttest vitte fel.
A magyar alakulat szombaton a dánokkal kezdi a tornát, vasárnap az Egyesült Államok lesz az ellenfél. Jövő kedden a pontszerzés reményében a franciák ellen lépnek jégre, majd jövő csütörtökön a sportági elitbe tartozó, világranglista-ötödik svédek következnek. Másnap a címvédő, olimpiai bajnok, világranglista-vezető, ezen túl pedig a hazai pálya előnyét is élvező finnekkel játszanak. Május 21-én a világranglista-kilencedik németekkel néznek farkasszemet, aztán május 22-én az osztrákok ellen zárnak – elképzelhető, hogy ezen az összecsapáson múlik a bennmaradás, illetve a kiesés.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.