Hétfőtől, május 15-től egyirányúvá válik a Konsza Samu utca; ettől kezdve gépkocsival csak kifelé, a Váradi József utca felől a Kút térre lehet majd áthajtani rajta – közölte a sepsiszentgyörgyi városháza közösségi oldalán. A folyamatban levő utcajavításokról és az ezekkel járó lezárásokról, illetve ideiglenes forgalomváltozásokról már a polgármesteri hivatal honlapján jelentek meg részletek.
Jelenleg – hosszabb-rövidebb ideje – egyszerre hat fontos, nagyobb forgalmú utcában dolgoznak az utászok: a Csíki utcában, a Grigore Bălan tábornok úton, a Gyár utcában, a Nicolae Iorga utcában korszerűsítési munkálatok folynak, a Păiuș David hadnagy és az Oltmező utcában pedig gázvezetéket cserélnek és járdákat alakítanak ki. Mindenütt szakaszosan zárták vagy zárják majd le a forgalmat.
A Csíki utcának a Grigore Bălan tábornok út és a Romulus Cioflec utca közötti szakaszán megkezdték az úttest alapozását; eddig a tervek szerint haladtak, és ha így folytatják, május végén ezt a részt újra megnyitják, habár aszfalt még nem lesz rajta, csak ideiglenes ballasztrétegen lehet majd közlekedni; ugyanakkor viszont lezárják a Romulus Cioflec utca és az Árkosi út közötti szakasz egyik sávját.
A Gyár utcában jövő héttől lezárják a forgalmat a Bánki Donát utca sarka és a Kós Károly utca közötti szakaszon is, de az ott lakók behajthatnak, amikor a munkálatok annyira haladnak; lehetséges azonban, hogy rövid időszakokra egyáltalán nem lehet majd autóval bejutni.
Amíg a Gyár utca el nem készül, a Cigaretta utcában megváltozik a forgalmi rend: a Grigore Bălan úttól a Patak utcai elágazásig kétirányú a forgalom, onnan a Cigaretta utcán tovább a Kós Károly utcáig egy, az eddigivel ellentétes irányba lehet hajtani, a Kós Károly utcából pedig a Patak utcán lehet behajtani a Cigaretta utcába, szintén ebben az egy, az eddigivel ellentétes irányban. Az önkormányzat kéri a lakókat, hogy lehetőleg parkoljanak az udvaron, ne akadályozzák a forgalmat az úttesten hagyott autókkal.
A Nicolae Iorga utcában péntektől, május 12-től baloldalt is megkezdik az útszegélykövek elbontását, de itt nagyobb korszerűsítésbe nem kezdenek, csak felmarják a régi aszfaltot és újat terítenek el. Ugyanez kezdődik a jövő héten a Grigore Bălan út jobb oldalán is, a csendőrség irányából a December 1 utca felé haladva, tehát ennek a két szomszédos, nagy utcának a lakói mind máshol kell parkolóhelyet találjanak a következő hetekben. A Grigore Bălan útnak jelenleg a külső, a Nicolae Iorga utca és a Gyár utca közötti szakaszán dolgoznak, megkezdték a járdák és a parkolók kialakítását.
A Csíki és a Gyár utcában, a Grigore Bălan és az Oltmező úton az esővíz-elvezető rendszert és a közvilágítást is felújítják.
A felső városrész sem marad ki a felfordulásból, ott a Stadion utcát fogják újraaszfaltozni.
Biciklisávokat is kialakítanak, ahol ez lehetséges – tudatja a városháza közleménye, amely arra is emlékeztet, hogy ezek az utcafelújítások a városi mobilitási terv részét képezni, és azért kell egyszerre dolgozni ennyi nagy forgalmú utcában, mert a munkálatokat európai uniós alapokból finanszírozzák, és határidőre be kell őket fejezni. A kivitelezésre márciusban, négy cégből álló konzorciummal kötött szerződést az önkormányzat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.