AtlétikaNépes és sikeres háromszéki részvétel

2023. május 17., szerda, Sport

Szombaton Tusnádfürdő és Szent Anna-tó között tartották meg a hagyományos Tusnad Marathon 2023-as kiírását, amelyen ezúttal is jelentős és sikeres volt a háromszéki futók részvétele. Amatőr sportolóink több dobogós helyezést is elcsíptek a 23 kilométer hosszú megmérettetésen, amin 550 méteres szintkülönbséget is le kellett küzdeniük a szaladóknak.

  • Dániel Attila a férfiak között harmadik helyezett volt. Fotó: Facebook / Tusnadmarathon
    Dániel Attila a férfiak között harmadik helyezett volt. Fotó: Facebook / Tusnadmarathon

Festői környezetben rendezték meg szombaton a hagyományos Tusnad Marathon 2023-as kiírását, amelyen az egyéni versenyre 187-en – 133 férfi és 54 nő – neveztek, mellettük pedig további 33 csapat harcolt a leggyorsabbaknak járó elismerésért. A népes mezőnyben több háromszéki futó és csapat is próbára tette magát, a teljesség igénye nélkül közöljük az eredményüket. A férfiak egyéni versenyében a sepsiszentgyörgyi Dániel Attila elcsípte a harmadik helyet (18–29 éves kategória – 1. hely), mellette Butyka Elemér a 17. (50–59 év – 1. hely), Tamási Ottó a 46. (40–49 év – 11. hely), Halász Lóránt a 47. (30–39 év – 20. hely), míg Varga Szabolcs a 62. (30–39 év – 24. hely) pozícióban ért célba. A szebbik nem viadalában Suciu Mónika-Szilvia a 14. (40–49 év – 2. hely), Dénes Boróka a 15. (40–49 év – 3. hely) és Szabó Irén a 33. (50–59 év – 5. hely) legjobb idővel tudta le a 23 km-es távot. A Tündérligeti Zsuzsanna, Suciu Mónika-Szilvia és Bara Réka összeállítású Vidám Virágok nevet viselő női váltó nem talált legyőzőre, a Halász Lóránt, Krivosik Tamás és Marin Robert Toader alkotta TaRoLó–Fitness Tribe férfi staféta, míg a Butyka Elemér, Kuti Norbert, Péter Tímea összetételű Motivált Ballábasok–Fitness Tribe vegyes váltó ezüstérmet szerzett.

Az eredmény: * egyéni, férfiak: 1. Ghenadie Tîmbalist 1:20:03 óra, 2. Péter Áron 1:31:34 óra, 3. Dániel Attila 1:32:16 óra... 17. Butyka Elemér 1:49:02 óra... 46. Tamási Ottó 2:04:33 óra, 47. Halász Lóránt 2:05:53 óra... 62. Varga Szabolcs 2:10:06 óra; nők: 1 Maria Magdalena Veliscu 1:48:48 óra, 2. Cristina Ionela Rus 1:51:31 óra, 3. Fogas Melinda 2:02:38 óra... 14. Suciu Mónika-Szilvia 2:12:28 óra, 15. Dénes Boróka 2:12:55 óra... 33. Szabó Irén 2:30:43 óra * váltó, férfiak: 1. Vas Indiánok 1:44:08 óra, 2. TaRoLó-Fitness Tribe 1:53:10 óra, 3. Medve(v)erők 2:45:40 óra; nők: 1. Vidám Virágok 1:56:46 óra, 2. Táncoló Talpak 2:10:15 óra, 3. Három Grácia 2:10:31 óra; vegyes: 1. Tusnád-Express 1:41:11 óra, 2. Motivált Ballábasok–Fitness Tribe 1:53:05 óra, 3. Futunk-e? 1:58:14 óra. (t)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2023-05-17: Sport - Tibodi Ferenc:

Újabb remek monori vendégszereplés (Úszás, Speciális olimpia)

A sepsiszentgyörgyi Sport-All által támogatott és a budapesti Csalogány Diáksport Egyesület színeiben versenyző megyeszékhelyi Zelenák Dávid ott folytatta idei remek szereplését, ahol márciusban abbahagyta. A háromszéki sportoló az idénynyitó versenyen három érmet szerzett, a hétvégén viszont néggyel zárta a Magyar Speciális Olimpia Szövetség második úszóversenyét, amelyet ezúttal is Monoron tartottak.
2023-05-17: Sport - :

Turi Géza a legidősebb élvonalbeli kapus (Labdarúgás)

Turi Géza a világ legidősebb aktív futballkapusává lépett elő az élvonalbeli bajnokságokat tekintve – az IFFHS szerint. A 49 éves hálóőr Magyarországon a Zalaegerszegi TE csapatával bajnok lett 2002-ben.