Nicolae Ciucă miniszterelnök megerősítette tegnap, hogy június másodikán Romániába látogat III. Károly, az Egyesült Királyság tíz napja megkoronázott uralkodója.
A kormányfőt újságírók reagáltatták arra a sajtóértesülésre, miszerint az erdélyi ingatlanait – többek között a zalánpataki házát – korábban trónörökösként rendszeresen felkereső Károly hamarosan megkoronázott uralkodóként is visszatér Romániába. Ciucă megerősítette, hogy a látogatás szerepel a bukaresti kormány agendájában, és az általa vezetett kabinet az elnöki hivatallal és más intézményekkel közösen szerepet vállal a látogatás előkészítésében. Arra a kérdésre azonban, hogy hány napot tölt Károly király Romániában, azt válaszolta: nem tudja.
A román lapok hétfőn meg nem nevezett hivatalos forrásokra hivatkozva adták hírül a brit uralkodó közelgő látogatását, amely állítólag a bukaresti, protokolláris programon kívül Károly király Brassó megyei, Szászfehéregyházán (Viscri) található birtokára is kiterjed. Az Adevărul lap úgy tudja, hogy III. Károly király látogatásáról a koronázási ünnepségen állapodtak meg, amelyen Klaus Iohannis elnök és felesége, valamint a Román Korona Őre címet viselő Margit hercegnő is részt vett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.