Jégkorong-világbajnokságHosszabbítás után magyar siker Franciaország ellen

2023. május 18., csütörtök, Sport

A magyar jégkorong-válogatott kedden hosszabbítás után 3–2 arányban diadalmaskodott a francia csapat felett a világbajnokság 3. fordulójában. A pontvesztés azt jelenti, hogy a magyar együttesnek – amely ma a világranglista-ötödik Svédországgal találkozik – a papírforma alapján jövő hétfőn a bennmaradásért győznie kell Ausztria ellen.

  • Fotó: Facebook / Magyar Jégkorong
    Fotó: Facebook / Magyar Jégkorong

A kezdés után hamar emberelőnybe kerültek a magyarok, de helyzetig sem jutottak, majd azonos létszámban felpörögtek a felek, ugyanakkor érződött, hogy mindkét együttesnek fontos a biztonság. Stipsicz Bence kiállítása miatt létszámfölénybe került a francia csapat, amely ezt kihasználva Charles Bertrand kapáslövésével vezetést szerzett. Az első harmad végén egyenlített a magyar alakulat, Stipsicz távoli lövése utat talált a kapuba.

Óriási magyar helyzettel indult a második felvonás, ám Sebastian Ylonen nagyot védett, majd hiába következett egy 76 másodperces kettős emberelőny, a francia gárda hősies védekezéssel túlélte. Az ellenfél a meccs derekán kihasznált egy rossz cserét, az első kísérletet még védte Bálizs Bence, azonban Louis Boudon a kipattanóból nem kegyelmezett. A francia gól utáni nyomást aztán magyar gól zárta le, miután Galló Vilmos villant.

A záró játékrész elején a harmadik magyar fór következett, de ez is kimaradt. A folytatásban alig volt játékmegszakítás, viszont így a helyzetek is elmaradtak. Jöhetett a hosszabbítás, amelynek elején Erdély Csanád előbb szólót rontott, a visszaszerzett korongot azonban újra kapura lőtte, az kipattant a francia kapus lábvédőjéről, az érkező Bartalis István pedig nem hibázott.

Eredmény: Magyarország–Franciaország 3–2 (gólszerzők: Stipsicz Bence 20., Galló Vilmos 34., Bartalis István 62., illetve Charles Bertrand 17., Louis Boudon 30.) – hosszabbítás után.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1505
szavazógép
2023-05-18: Sport - :

Németországban versenyzett Ördög Zoltán (Motokrossz)

Az elmúlt hét végén Németországban próbálgatta szárnyait az ozsdolai Ördög Zoltán, aki a motokrossz ADAC MX Master versenysorozat második, möllni fordulóját a 28. helyen zárta. Édesapja elégedett sportolónk szereplésével, ugyanis fia Európa-bajnoki szintű mezőnyben teljesített, több mint tisztességesen.
2023-05-18: Sport - :

Kettős győzelemmel jutottak döntőbe (Labdarúgás, Bajnokok Ligája)

Az Internazionale 1–0-ra legyőzte a városi rivális AC Milan csapatát a Bajnokok Ligája elődöntőjében, és mivel a párharc első mérkőzésén 2–0-ra diadalmaskodott, így kettős sikerrel bejutott a fináléba.