Közel hatvan adag meleg ételt főznek hétköznapokon a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezete által két hónapja beindított szociális konyhán. Bár kezdetben úgy tűnt, hogy a létesítmény létrehozásának megnövekedett költségei miatt csak 2–3 hónapra elegendő tartalék marad a napi ebéd előállításához, a támogatóknak köszönhetően elhárult az esetleges leállás veszélye – tudtuk meg Székely Róbert programfelelőstől.
A szeretetszolgálat munkatársa lapunk érdeklődésére elmondta, 39 nehéz helyzetben lévő idős embernek szállítanak meleg ebédet, ugyanakkor tucatnyi adagot juttatnak el a Csíki negyedi hajléktalanszálló mellett működő nappali foglalkoztató-központot látogatóknak is. A március eleji indulást követően támogatókat kerestek, hogy biztosított legyen az alapanyag, amiből kollégái naponta főzhetnek, és jó hírként újságolta: cégek és vállalkozások karolták fel kezdeményezésüket, melyek hetente, havonta biztosítják a meleg ebéd előállításához szükséges hozzávalókat.
„Ez bizony nagy segítség, hálásak vagyunk érte” – ismerte el Székely Róbert. Hozzáfűzte, az önkormányzat is hozzájárul a szociális konyha működéséhez, ezzel a szeretetszolgálat Guruló ebéd programjának idős kedvezményezettjei számára biztosított a meleg ebéd.